Síugrás

Malyszt meghívták a Dakar ralira

  • VNA

A szombati búcsúversenyével véglegesen befejezi a síugrást Adam Malysz, aki még nem tudja, mit hoz számára a jövő.

Adam Malysz, a lengyelek síugró sztárja az utolsó versenyén, a síugró Világkupa-döntőn búcsúzik a közönségtől.Ma este Zakopane-ban rendezik meg a lengyel síugró, Adam Malysz búcsúversenyét. A négyszeres világbajnok és négyszeres összetett Világkupa-győztes klasszis 33 esztendősen fejezi be pályafutását, ám egyelőre még ő maga sem tudja, hogy miként alakul további karrierje. A lengyel sport elmúlt évtizedének egyik ikonját már a televízió is megkörnyékezte, így akár szakkommentátorként is dolgozhat a jövőben. Az utánpótlás sportolók menedzselésén is gondolkozó Malysz kapcsán több helyen a Dakar ralit is emlegetik lehetséges folytatásként.

Az autósporttal szoros barátságot ápoló egykori síugró Robert Kubica rali meghívásának ugyan nem tudott eleget tenni, de most elképzelhető, hogy síugró karrierje végén belevág majd a nagy dél-amerikai kalandba. A hírt az RMF Caroline Team bejelentése indította el, a csapat Porsche Cayenne-jének volánja mögé ugyanis egy „még fel nem fedett” ismert sportolót álmodtak meg, aki lengyel honlapok spekulációi szerint akár a most visszavonuló Adam Malysz is lehet.