Exkluzív Interjú

Szalaival ütőképes támadósort alkothatunk - Stieber Zoltán

  • Horváth Kristóf

A 22 éves Stieber Zoltán a nyártól a Mainz csapatába igazol, ahol Szalai Ádám és Lőw Zsolt klubtársa lesz. A jelenleg a Bundesliga 2-ben szereplő Alemannia Aachen szélsőjével ennek apropóján beszélgettünk. Stieber emellett mesélt pályafutása kezdetéről, de faggattuk a válogatottról is.

Stieber Zoltán az Almeania Aachen labdarúgója
- Stieber Zoltán neve nem mindenkinek csenghet ismerősen itthon, hiszen nagyon fiatalon külföldre kerültél. Mondanál pár szót pályafutásod kezdetéről?
- Sárváron születtem, majd 14 évesen az Újpest labdarúgója lettem, ahol három évet játszottam. Ezt követően sikerült az Aston Villába szerződnöm, ahol előbb a juniorok között kaptam szerepet, majd a felnőtt csapathoz is felkerültem, de ott nem kaptam meg a lehetőséget. Ekkor döntöttem úgy, hogy elhagyom a szigetországot.

- Egy kicsit még Angliára visszatérve, mennyire volt nehéz fiatalként helyt állnod egy idegen környezetben?
- Tizenhat évesen elhagyni Magyarországot tényleg nem volt egyszerű, sok áldozattal járt. Ugyanakkor nem volt az egyedüllét számomra teljesen idegen, mert már két évvel előtte is Pesten laktam, és csak hétvégén láttam a családomat, ami megedzett. Angliából évi négy alkalommal tudtam hazajönni, de kint éltek rokonaim, akik segítettek a beilleszkedésben.

- Az Aston Villa egy tradicionálisan nagy klub Angliában. Jó ajánlólevélnek számít, ha valaki egy Premier Leaguben is elismert csapatból érkezik? A játékospiacon szerinted érezhető annak az előnye, hogy itt szerepeltél?
- Egyértelmű, hogy egy nagy klubtól könnyebb elszerződni, de az is igaz, hogy egyet vissza kellett lépnem pályafutásom érdekében. A célom az volt, hogy minden hétvégén pályán legyek, ami Koblenzbe szerződésemmel meg is valósult. Utólag is úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor Németországot választottam.

- Szerdán hivatalossá vált, hogy a nyártól 4 évig a Mainz labdarúgója leszel. Hogyan sikerült megállapodnotok a Mainzcal? Miért pont oda igazoltál?
- Menedzseremmel már régóta beszélgettünk róla, hová érdemes igazolnom, és úgy ítéltük meg, hogy beleillek a Mainz rendszerébe, gyorsaságom az ő játékstílusukban kamatoztathatom leginkább. Az átigazolásom részleteiről nem sokat tudok, nekem is ma szólt a menedzserem, hogy a jelenlegi klubom megállapodást köt a Mainzcal.

- Mit vársz a mainzi csapattól a következő szezonban?
- Nehéz erről bármit mondani, az új edzőmmel (Thomas Tuchel - a szerk.) is még csak egyszer beszéltem telefonon. Jelenleg szeretnék maximálisan az Aachenre koncentrálni, az elkövetkező két hónapban mindent megteszek, hogy a legjobb teljesítményemet nyújtsam a Bundesliga 2-ben. Közben persze szurkolok a Mainznak, hogy minél jobb helyezést érjenek el az idei szezonban, hogy jövőre az Európa Ligában is pályára léphessek.

- Ahogy azt hétről-hétre látni, kifejezetten erős bajnokság a Bundesliga 2. Nem biztos, hogy nem színvonalasabb, mint egy belga vagy egy holland első osztály. Te hova helyeznéd?
- Nem ismerem a belga vagy holland bajnokságot annyira, de beszélgettünk már erről a csapattársakkal. Ezekben a bajnokságokban van néhány topcsapat, amely a BL és EL-helyekért küzd, akik erősnek mondhatók, de a többiek talán gyengébbek nálunk. Nyáron játszottunk a Venlóval, jobban futballoztunk náluk, két vagy három góllal megvertük őket, pedig mi „csak” egy középcsapat vagyunk a Bundesliga 2-ben.

Ebben a nagy iramú, darálós bajnokságban hogyan tudsz kimagaslóan teljesíteni, hiszen testalkatod alapján nehéz lehet a 2 méteres német védők szorításában?
- Nyilván nem a fejjátékommal próbálok kitűnni, hanem azokat igyekszem kamatoztatni, amik az erényeim. Ez a gyorsaság, a pontos beadások, az üresre futások és a kényszerítők. Ilyen testalkattal is meg lehet élni, ha jól használjuk ki az adottságainkat.

- Az Aachennel ebben a szezonban nincs esélyetek a feljutásra, és a kiesőzónától is biztonságos távolságban vagytok. Ilyenkor könnyen lanyhulhat a játékosok koncentrációja. Téged mi motivál?
- Sem az én, sem a csapat motivációja nem lankadhat. Az is egy szempont lehet, hogy pénzért játszunk, ami nyilván nem az egyetlen, de fontos tényező. Ezen kívül mindenkinek megvan a személyes motivációja is, én is szeretnék a Mainznak bizonyítani, így a szakmai célok is motiválnak.

- A Bundesliga 2 passzkirálya vagy, eddig 14 gólpasszt jegyzel a szezonban, legtöbbet a német második vonalban, és a mellette szerzett hat góloddal az előkelő harmadik helyen állsz a kanadai táblázaton. A társaiddal úgy tűnik, nagyon megtaláltad az összhangot. Mi a titka a kiváló mutatóidnak?
- Sok munka van benne, hogy ezek az eredmények összejöttek. Jó posztot talált nekem az edzőm, bár a szezon elején nem is voltam a kezdőcsapat tagja. Aztán keresett számomra egy olyan pozíciót, ahol kifejezetten kijönnek az erősségeim. Gólpasszaim felét Benjamin Auernek adtam, aki mindig megtalálható az ellenfél kapuja előtt, nekem pedig az a dolgom, hogy az ő fejére vagy lábára íveljem a labdát. Ő olyan játékos, aki 10 helyzetéből 9-et gólra vált.

- Játszottál Angliában és Németországban is, milyen alapvető különbséget látsz a két futballkultúra között?
- Angliában a védők gyakran előrerugdossák a labdát a két csatárnak, hadd birkózzanak azok a védőkkel. Németországban ennél technikásabb a játék, több ideje van a játékosnak a pályán. Amit még meg tudnék említeni, az nem feltétlen a futballhoz köthető: Németországban sokkal kevesebbet esik az eső, mint a szigetországban.

- A válogatott Hollandiával játszik fontos Eb-selejtezőket március végén. A keretben nem szerepel Stieber Zoltán neve, pedig sokak szerint helyed lenne a csapatban. Szerinted miért nem kaptál meghívót eddig Egervári Sándortól?
- Személyesen nem beszéltem még Egervári Sándorral, annyit tudok, hogy egy belgiumi megfigyelője többször is ott volt a lelátón miattam. Remélem, hamarosan megkapom a lehetőséget, de több dolgot ehhez nem tudok hozzáfűzni.

- Milyenek az esélyei szerinted a magyar válogatottnak az Eb-szereplésre?
- Két nagyon fontos találkozó áll a csapat előtt, amin jó lenne egy-két, esetleg több pontot is szerezni. Nem lesz egyszerű, nem mi vagyunk az esélyesek a hollandok ellen, de ugyanúgy 11 ember lesz ellenünk a pályán, így bármi megtörténhet.

- Milyen céljaid vannak a Mainzban?
- A Bundesliga 1 más kategória, mint a másodosztály. A legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséghez jussak, és jó játékkal háláljam meg a bizalmat.

- Beszéltél már leendő csapattársaddal, Szalai Ádámmal?
- Igen, azonnal hívott, amint megtudta a hírt, és gratulált nekem. Nagyon örülök, hogy újra egy csapatban futballozhatunk, ugyanis az Újpest U-17-es csapatában már játszottunk együtt korábban. Bízom benne, hogy ütőképes támadószekciót alkotunk majd Mainzban.