Magyar Futball Akadémia

Szakmailag mi vagyunk az elsők - Szalai László

"Szakmai tekintetben elsők vagyunk az országban, minden korosztályunk az első helyen áll" - mondta Szalai László a Magyar Futball Akadémia igazgatója.

Szalai László, Magyar Futball Akadémia igazgatója volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A fiatalokkal dolgozó szakember jól érzi magát jelenlegi pozíciójában, nem akar NB I-es csapatnál dolgozni.

Nem nagyon vágyom első osztályú kispadra. Legalább olyan szép ez a hivatás a gyerekek és a fiatalok között. Sőt a fiatalabbak fogékonyabbak sokszor mint a felnőttek. Szakmai tekintetben elsők vagyunk az országban, minden korosztályunk az első helyen áll. Infrastruktúrában lenne még fejlődnivalónk, erre meg vannak a tervek, meg van a szándék, ha úgy alakul, ezekbe is belevágunk. A Honvéd felnőtt csapatát szeretnénk elsősorban erősíteni, Supka Attila várja a fiatalok beépítését, ma már hét játékos készül a felnőttekkel az akadémia növendékei közül” – jelentette ki Szalai László.