Magyar Kupa

A Kecskemét döntetlen után jutott tovább

Nem sikerült a bravúr a Siófoknak, mivel nem tudta ledolgozni négygólos hátrányát a Kecskemét ellen a Magyar Kupában, így a vendégek jutottak az elődöntőbe 6-2-es összesítéssel.

A Siófoknak rendkívül nehéz dolga volt, és az sem könnyítette a helyzetét, hogy a vendégek már a 12. percben betaláltak. Ekkor ugyanis már a hosszabbításhoz is legalább öt hazai gól kellett volna.

A bravúr elmaradt, de a Balaton-partiak emelt fővel búcsúztak, még az első félidőben sikerült az egyenlítés, és a mérkőzés végéig már nem változott az állás. A Kecskemét jutott tovább a Magyar Kupa elődöntőjében.

Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágó:

Siófok-Kecskemét 1-1 (1-1)
gólszerzők: Homma (15.) ill. Dosso (12.)

Továbbjutott a Kecskemét 6-2-es összesítéssel.