Serie A

Kétgólos előnyből vesztett pontokat a Juventus

A Zebrák három vesztes meccs után döntetlent értek el Cesenában

A Serie A 29. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén döntetlen született a Cesena-Juventus mérkőzésen. A Juve az első félidőben már két góllal vezetett, de néhány védelmi hiba után előbb szépített, majd emberelőnybe került a hazai együttes. A második játékrészben állandósult a nyomás a Zebrák kapuja előtt, és nem is tudták kihúzni kapott gól nélkül. Három vesztes mérkőzés után csak egy pont megszerzésének örülhetnek Del Pieróék.

Matri a Juventusban az Inter ellen 2011 februárjában

A Juventus sorozatban három vereséget szenvedett el, így érthető módon támadólag léptek fel az ezúttal fehérben játszót Zebrák. Az övék volt az első lehetőség is, a 7. percben Kraszics jobbról akart beadni, a labda megpattant, és a felső lécen csattant. Nem mondhatjuk, hogy tudatos támadás lett volna.

A következő azonban már nagyon is az volt, és gólt is eredményezett. A 19. percben Del Piero két védő között passzolt Matrihoz, aki balról jobbra keresztbe futva visszalőtte játékszert a jobb alsóba. (0-1)

Kis idő múlva duplázhattak volna, amikor Del Piero sarokkal emelt Pepe elé, aki azonban eltörte a labdát. Giaccherini révén még nagyobb helyzete volt a Cesenának, ellőtte a labdát Buffon mellett, azonban a kapufát találta el. A kipattanó így is elé került, de egy méterre az üres kaputól valahova keresztbe lőtt, a játékszer ki sem ment az alapvonalon.

A Juventus meg is büntette a kihagyott lehetőséget, a 35. percben Matri ment keresztül a hazai védelmen, a beadása után Del Piero a kapufát találta el, de Matri a kipattanót befejelte. (0-2)

Könnyednek tűnt a vendégek vezetése, de hátul többször is bizonytalanok voltak, és a 39. percben Chiellini nehéz helyzetbe hozta Buffont. Parolót engedte el, a kapus egyértelműen utolsó emberként felrúgta, de megúszta a piros lapot. A tizenegyest azonban nem, Jimenez szépített. (1-2)

A félidő vége előtt így is kiállt egy Juve-játékos, Marco Motta kapta meg a második sárgáját a 43. percben.

Ahogy lenni szokott, az a játékos, akit ki kellett volna állítani, kulcsszerepet játszott a folytatásban. Buffon először az 55. percben védett nagyot Colucci lapos lövésénél. A következő bravúrját Jimenez bombájánál mutatta be, majd - miközben Giaccherini valahogy a földre került - az ismétlést is kifogta.

A 68. percben jutott el a Juventus először a második félidőben a Cesena kapujáig, Aquiliani fejelt, de a hazai hálóőr is a helyén volt.

A hajrá kezdetén újra a hazaiak kerültek fölénybe, Buffonnak a 76. percben egy megpattanó lövést kellett hárítania. Kicsivel később aztán már tehetetlen volt, egy balról jövő beívelést Iaquinta pont Parolo elé tett le, aki 12 méterről a bal alsóba lőtt. (2-2)

A véghajrában a Cesena már megelégedett a döntetlennel is, a Juventus még megpróbálta megszerezni a győzelmet, de Antonioli ezúttal Iaquinta fejesét fogta. A Zebrák tehát magabiztosan tűnő vezetés után vesztegettek el két pontot.

Serie A, 29. forduló:

Cesena-Juventus 2-2 (1-2)
gólszerzők: Jimenez (41.), Parolo (80.), illetve Matri (19., 35.)
piros lap: Motta (43., Juventus)

Pénteken játszották:
Brescia-Internazionale 1-1 (0-1)
gólszerzők: Caracciolo (85.), illetve Eto,o (18.)
piros lap: Caracciolo (90.), illetve Cordoba (89.)

Vasárnap játsszák:
AC Milan-Bari 12:30
AS Roma-Lazio 15:00
Cagliari-Udinese 15:00
Catania-Sampdoria 15:00
Chievo-Fiorentina 15:00
Genoa-Palermo 15:00
Lecce-Bologna 15:00
Parma-Napoli 20:45