Bundesliga előzetes

Elbocsátott edzők a fókuszban

Mennyire veszi komolyan a további munkáját Van Gaal, Magath és Veh?

  • LZ-MI

A Bundesligában 26. fordulót megelőző héten egyik spekuláció követte a másikat. A Bayern, a Hamburg és a Schalke háza tájékán is volt mit takarítani.

A Bayernnél a Hannover ellen elszenvedett újabb vereség után tartott válságértekezleten úgy döntöttek, hogy Van Gaal a szezon végéig még maradhat, de utána összepakolhatja a sátorfáját, és távozhat Amszterdamba. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt is csak az Inter ellen kiharcolt 1-0-s eredménynek köszönheti. Ha ott mondjuk, ne adj isten 1-0-ra kikapnak, már nem lett volna  veszítenivalója a csapatnak, és azonnali váltásra került volna sor. Rummenige és Hoeness biztos nem sokáig tétovázott volna. A Hamburg elleni meccs előtt a Bayern-szurkolók megalapozottan izgulnak, hiszen könnyen lehet, hogy a történelem immár negyedjére ismétli meg önmagát. 1979-ben, 1993-ban és 1997-ben került megrendezésre Münchenben a Bajnokok Ligája döntője, és a bajorok rendszerint pont az ezt megelőző években betliztek, így még csak nem is indulhattak abban a szezonban a BL-ben. 2012-ben ismét Münchenben rendezik a BL-finálét. Ha abból indulunk ki, hogy korábban kétszer kezdett hetes győzelmi sorozattal valamelyik csapat - bár ez egyszer sem a Dortmund volt -, és a BVB lett a bajnok, és ez most a Mainz remek őszi szériája után is megvalósulni látszik, arra jutunk, hogy a Bundesligában gyakran megvalósulnak ezek a furcsa lehetőségek...

Armin Veh, a Hamburg csapatának edzője.
Hamburgban a Mainz ellen otthon elszenvedett újabb vereséget Armin Veh már nem kívánta megmagyarázni, megelőzött minden lehetséges támadást, és saját maga jelentette be, hogy a szezon végén önszántából feláll a HSV kispadjáról. A bejelentés nem meglepő, hiszen pár nappal korábban a klub felügyelő bizottsága megvonta a bizalmat Bernd Hoffman igazgatótól, és óriási lett a káosz. Armin Veh többször is nyilatkozott az ügyben: "Itt olyan nyugtalanság uralkodik, amit eddig még nem éltem meg. Így nem lehet dolgozni, nagyon veszélyes vizekre evez a Hamburg."

A Schalkénál viszont még ennél is komolyabb összetűzések alakultak ki. A cikk írásakor Felix Magath még hivatalosan a csapat edzője, de a körülötte kialakult médiafelhajtás és a legújabban napvilágot látott híreket elnézve ez hamarosan változni fog.

A hétvége kérdése tehát nem más, mint hogy hogyan teljesít a gyakorlatilag már menesztett, az önszántából felmondott és a valószínűleg hamarosan távozásra kényszerülő edző-trió. Van Gaal és Veh ráadásul pont egymás ellen játszanak, hiszen a Bayern a Hamburgot látja vendégül.

Bayern München-Hamburg
szombat 15:30
hatharom-tipp: 1
Az utolsó nyolc egymás elleni ütközetben a Bayern négy döntetlen és három vereség mellett csupán egyszer tudott nyerni. A Bajorok számára csak a győzelem elfogadható, hiszen ha ismét pontot veszítenek, akkor a Bajnokok Ligáját érő helyek is elúszhatnak. A Hamburgnak nincs veszítenivalója, ezért érdekes meccsnek nézünk elébe, várhatóan sok gól születik majd.

1. FC Köln-Hannover
péntek 20:30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: 2
Mindkét csapat remek formában van. Az 1. FC Köln megnyerte az utolsó 5 hazai meccsét, a Hannover pedig legutóbb még a Bayern München felett is diadalmaskodott, és ha a Köln ellen is nyer, új klubcsúcsot állít fel az egy szezonon belül szerzett pontok tekintetében. Az eddigi csúcs 49 pont, ami a 2007/2008-as szezonból datálódik.

Schalke-Frankfurt
szombat 15:30
hatharom-tipp:1
A Bundesliga történetében még sosem fordult elő, hogy egy csapat a tavaszi szezon első nyolc meccsén egyetlen gólt se szerezzen. A Frankfurtnak ez sikerült, sőt, szorgalmasan dolgozik egy új rekord felállításán. A Bundesliga teljes históriáját nézve még két meccset kell rúgott gól nélkül "lehozniuk", és akkor beállítják a Köln 2001/2002-es rekordját. A Kecskések anno 10 meccsen keresztül rohangáltak hiába föl-alá. A Schalke 11 mérkőzés óta veretlen a Frankfurt ellen, egészen pontosan 8 győzelmet és 3 döntetlent jegyeznek a statisztikák. A Királykékeknél uralkodó káosz ellenére is egyértelmű hazai győzelem várható.

Hoffenheim-Dortmund
szombat 15:30 (Eurosport2)
hatharom-tipp: 2
A már szinte bajnoknak tekinthető Dortmund az eddigi öt Hoffenheim elleni mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, de nem is futottak mostanában olyan szezont, mint az idén. 2011-ben még nem kaptak ki, és egyébként is csak két vereségük van az idényben. Ráadásul a Hoffenheim az utóbbi négy meccséből csak egyen szerzett pontot, úgyhogy a jelenlegi formájuk sem szól mellettük.

St. Pauli-Stuttgart,
vasárnap 17:30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: 2
A hamburgi kiscsapat február közepén nagy bravúrral legyőzte városi riválisát, azóta viszont gólt sem tudtak szerezni, ki is kaptak minden alkalommal. Utoljára Nürnbergben, 5-0-ra. A Stuttgart két utóbbi mérkőzését megnyerte - többek közt Hajnal Tamás remeklésének köszönhetően -, amire ezelőtt még nem volt példa a most futó Bundesliga-szezonban. Persze még így sincsenek biztonságban a bennmaradást illetően, de a St. Pauli ellen jó esélyük van arra, hogy befogjanak egy riválist, és még az eddiginél is jobban besűrítsék az alsóházat.

További mérkőzések:

Wolfsburg-Nürnberg
szombat 15:30
hatharom-tipp: x

Kaiserslautern-Freiburg
szombat 15:30
hatharom-tipp: 1

Werder Bremen-Mönchengladbach
szombat 18:30 (Eurosport2)
hatharom-tipp: 1

Mainz-Leverkusen
vasárnap 15:30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: x