Indian Wells-i tenisztorna

Arn Gréta térdsérülés miatt feladta meccsét

  • MTI

Arn Gréta az első fordulóban kiesett a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, miután az első játszma végén feladta a mérkőzést az olasz Sandra Errani ellen.

A csütörtökre virradóra befejeződött összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 16 percig tartott.

A két játékos egészen 5:5-ig fej fej mellett haladt, ekkor Arn elnyerte riválisa adogatójátékát és a szettért adogathatott. Nagy csata után a magyar játszmalabdához jutott, de nem tudta értékesíteni előnyét és végül Errani kiegyenlített. Ezt követően, három labdamenet után a magyar teniszező bal térdének sérülése miatt feladta a mérkőzést.

A legutóbb Acapulcóban és Monterreyben is negyeddöntős Arn a múlt héten 4:6, 7:5, 6:4-re legyőzte olasz ellenfelét.

A főtáblán szerepel Szávay Ágnes is, aki a csütörtöki programban a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybasszal találkozik.

WTA-torna, Indian Wells, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Errani (olasz)-Arn Gréta 6:6-nál Arn térdsérülés miatt feladta