Debrecen

A CAS heteken belül dönt Mészáros és Polekszics ügyében

  • MTI

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a csütörtöki meghallgatás után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics fellebbezéséről. A hajdúsági klub honlapja szerint ugyanakkor a határozat akár napokon belül is megszülethet.

DVSC címerAz AP hírügynökség beszámolója szerint a két játékos a meghallgatáson bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy ártatlanok.

A két futballistát az UEFA azért tiltotta el, mert a Fiorentina elleni, 2009. október 20-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. A hátvéd Mészárost 18 hónapra, 2011 végéig, a kapus Polekszicset pedig két évre, 2012. június 30-ig tiltotta el 2010. június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága. A két labdarúgó fellebbezett, de a kontinentális szervezet tavaly szeptember 9-én elutasította a beadványukat és érvényben hagyta az eltiltásokat, ezért fordultak a CAS-hoz.

Vukasin Polekszics arra hivatkozott az UEFA-hoz benyújtott fellebbezésében, hogy a megvesztegetési kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt kívánta igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel.

A Puskás Ferenc Stadionban rendezett, az olaszok által 4-3-ra megnyert mérkőzés az európai bundabotrányban vizsgálódó bochumi ügyészségnél is terítéken van. A németek vádiratában lapinformáció szerint e mellett a Debrecen egy másik mérkőzése, az egy évvel korábban, az UEFA Kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágó (2-3) is szerepel.