Schalke

A média szerint Magathtot kirúgják, ő még nem tud róla

  • MTI

A Schalke 04 labdarúgócsapata az idény végén megválik Felix Magath vezetőedzőtől. A tréner ugyanakkor azt mondta: vele még senki nem közölte a hírt.

A Westdeutschen Allgemeinen Zeitung internetes oldalának híre szerint a klub vezetőinek elhatározásán az sem változtat, ha a német együttes szerdán bejut a Valenciával szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe - az első mérkőzésen idegenben 1-1-et játszottak Raúlék. A Bundesligában ugyanis csak a tizedik helyen áll a Schalke.

"Velem még senki nem beszélt. Nem tudok semmit, egyelőre úgy dolgozom, hogy kitöltöm a szerződésemet" - mondta szerdán a Kicker online kiadásának Magath, aki 2009 júliusa óta ül a gelsenkircheni együttes kispadján.

A korábban a Bayern Münchennel és a Wolfsburggal is bajnok, 57 éves szakember szerződése 2013-ig szól, de a vezetés a gyenge bajnoki teljesítmény miatt már a szezon végén váltani akar.

A klub ugyanakkor hivatalosan még nem jelentette be, hogy megválik a vezetőedzőtől.