Férfi kézilabda BL

Nem bírt Stochllal a Veszprém Montpellier-ben

A magyar bajnok a csoportja második helyén végzett

A csoportelsőség volt a kérdés a B csoport rangadóján a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában vasárnap kora este. A magyar bajnok Veszprém ahhoz a bivalyerős Montpellierhez látogatott, amelyet hazai pályán sikerült elkapnia Mocsai Lajos együttesének.  A mieink ezúttal nem bírtak a korábban őket is erősítő Richard Stochllal, aki különösen Marko Vujint babonázta meg, és győzelemre vezette a francia csapatot.

Ahogy várható volt, nehezen kezdődött a mérkőzés a Veszprém számára a több Európa-, világ- és olimpiai bajnokkal, valamint a Magyarországon játszó játékosok lövéseit általában betéve tudó korábbi MKB- és Dunaferr-játékos Richard Stochllal a kapujában felálló francia Montpellier ellen. Az első percekben alig találtak kapuba a magyar csapat tagjai, míg a hazaiak könnyedén jutottak át a védőfalon. 6-2-es Montpellier-vezetés után kezdett összeállni a Veszprém védekezésben és támadásban egyaránt.

Az ellenfélnél Karabatic pihent egy kicsit, a mieink pedig Terzic és Császár remek közbelövésekkel jártak túl Stochl eszén. Szép lassan feljebb jöttünk, és 9-8-nál Fazekas hetest fogott, így lehetőségünk volt az egyenlítésre. Ez az első támadásból nem sikerült - a szlovák kapus szokás szerint megszállottként ütött-rúgott ki mindent a sarkokból -, de kicsivel később már összejött.

Ezután megint a hazaiak voltak eredményesek kétszer, de Vujin nagy nehezen bedobta az első gólját, így 11-10 lett az állás. Sajnos védekezésben néha kicsit lassúak voltak a Veszprém-játékosok, így több kétperces büntetést is kiharcoltak a franciák. Ekkor épp Vilovskinak kellett leülnie, Mocsai Lajos pedig időt kért, hogy elmagyarázzon egy figurát. Gól sajnos nem született az akcióból, Stochl ugyanis folyamatosan bizonyította, hogy a magyar csapatok a kedvenc ellenfelei. Szerencsére a Veszprém kapujában Fazekas is nagyszerűen teljesített, de így is háromgólos különbség alakult ki az első játékrész utolsó percére. Iváncsik Gergő a kapussal együtt is be tudott még találni, így 13-11-re alakult az állás a szünetre.

A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan jobban kezdte a Montpellier, gyorsan 16-12-es előnyt harcoltak ki. Egy kapufa után a kipattanóból szépített Iváncsik Gergő, de néhány rossz átadásunk után könnyű gólokkal, indításokkal már 20-13-ra vezettek a hazaiak. A Fazekast váltó Peric egy lövést sem tudott védeni, miközben a túloldalon továbbra is szenzációs kapusteljesítményt láthattunk. A 40. perc környékén kezdték összekapni magukat a mieink, Peric elkezdett bravúrokat bemutatni, de így is csak 22-18-ig sikerült feljönni Accambray következő góljáig.

Mindkét oldalon kemény volt a védekezés, illetve a hálóőrök is jól teljesítettek, így lassan szaporodtak a gólok, de továbbra is inkább a franciák oldalán. 25-20-nál, emberhátrányban megkülönböztető mezben beküldték Bojinovicot is, hogy a támadásaiknál egyenlő legyen a létszám, és még kettővel tudták növelni az előnyüket. Stochlt szinte csak Sulic és néha Pérez tudta átlőni, Vujin pedig különösen mélyre került a szlovák kapussal szemben fejben, így nem tudott hozzátenni az egyetlen góljához.

Az utolsó tíz perc kezdetén felváltva találtak be a csapatok, így az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbnak tűnt, hogy a Veszprém el fogja veszíteni a mérkőzést. A 26. percben hét gól volt a különbség, innen pedig már csoda kellett volna akár a pontszerzéshez is. Ezt már tudta a két csapat is, így békés utolsó percek után 30-24-es végeredmény alakult ki.

A Veszprém ezzel a B csoport második helyén végzett, és a hétfői sorsoláson a szintén bivalyerős Barcelonát, a sötét lónak számító Zágrábot vagy a Szegedet kaphatja nyolcaddöntős ellenfélként.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 10.  forduló, B csoport:

Montpellier (francia) - MKB Veszprém 30-24 (13-11)

A csoport többi mérkőzésén:
Tatran Presov (szlovák) - Sävehof (svéd) 31-31 (15-15)
Hamburg (német)-Kolding (dán) 32-24 (18-12)

A csoport végeredménye:
1. Montpellier 16 pont
2. Veszprém 16
3. Hamburg 13
4. Kolding 10
-------------------------------------------
5. Sävehof 3
6. Presov 2

Azonos pontszám esetén, az egymás elleni meccsek alapján a Montpellier a jobb, mivel csak egyetlen góllal kapott ki Veszprémben.