Serie A

Hátrányból fordítva nyert az Internazionale

A címvédő 0-1-ről felállva, parádés második félidőt produkálva nyert 5-2-re a Genoa ellen a Serie A 28. fordulójában, amivel tovább követi a listavezető AC Milant. A Bari magyar légiósa, Rudolf Gergely a 82. percben állt be az Udinese elleni 1-0-ra elveszített mérkőzésen, a Bresciában szereplő Vass Ádám pedig végigjátszotta a Napoli elleni gólnélküli döntetlennel végződő bajnokit.

Eto'o gólöröme - Fotó: AFPr
Hiába játszott mezőnyfölényben a címvédő Internazionale, lövései rendre elkerülték Eduardo kapuját, legközelebb Dejan Sztankovics került a Genoa kapujához, de fejese elszállt a kapu mellett. És ahogy az a futball „nagykönyvében” le van írva - az egyik csapat támad, a másik pedig gólt lő – a vendégek még az első félidő hajrájában megszerezték a vezetést.

A télen érkezett Abdoulay Konko passzával a 40. percben a Rodrigo Palacio lépett ki a védők közül, majd 10 méterről ballal kilőtte Júlio César kapujának bal alsó sarkát (0-1). Mindenki meglepetésére vendégelőnnyel vonultak a csapatok a öltőzőbe.

A második félidő elején úgy tűnt, hogy csak a címvédő jött vissza a szünetről. Az 50. percben Maicon centerezett középre, Giampaolo Pazzini pedig érkezett a rövid oldalon a felső léc alá bombázott (1-1).

Egy perccel később pedig már a vezetés is a hazaiak kezében volt, Goran Pandev lőtt 24 méterről a kapura, Eduardo védett, de a kipattanó a szemfüles Samuel Eto’o elé került és nem hibázott (2-1).
Az 57. percben ismét a kameruni csatár volt a főszereplő, labdát szerzett közel a Genoa kapujához, majd egy védőt kicselezve Eduardo kapujába lőtte önmaga második és az Inter harmadik gólját (3-1).

A 71. minutumban aztán újabb hazai gólnak örülhettek a San Siro közönsége. Wesley Sneijder indult a genovaiak kapuja felé, de inkább Pandev elé passzolt, aki az üres kapuba gurított (4-1).

De itt még nem volt vége. A 84. percben ugyanis a frissen beállt Nagamoto egy büntetőterületen belüli kavarodás után megszerezte első gólját a kék-feketéknél (5-1).

A lefújás előtti pillanatokban még Boselli gólja kozmetikázta az eredményt (5-2), de ez aligha lehet öröm a vendégek számára.

Az Internazionale ezzel a fontos győzelemmel tovább üldözi a városi rivális AC Milant a bajnokságban.

A Fiorentina elég gyorsan letudta a Catania elleni hazai meccset. A román származású Adrian Mutu a 21. és a 24. percben is eredményes volt, így a lilák már az első félidőt is megnyugtató előnnyel zárták. A fordulás után sem változott a játék, az eredmény azonban igen, Alberto Gilardino szerezte a hazaiak harmadik gólját amivel a kialakította a 3-0-s végeredményt.

A Bariban szereplő Rudolf Gergely a 82. percben, Erik Huseklepp helyére állt be Udinében, ahol a hazaiak Di Natale büntetőből szerzett góljával nyertek.

Másik légiósunk, a Bresciában játszó Vass Ádám végig a pályán volt a Napoli elleni idegenbeli mérkőzésen, ahol nem született gól, így megosztoztak a pontokon.

Serie A, 28. Forduló:

Bologna-Cagliari 2-2 (1-0)
gólszerzők: Di Vaio (29.- tizenegyesből), Ramirez (92.) ,illetve Cossu (59.), Ragatzu (83.)

Bologna: Viviano - Rubin, Britos, Portanova, Casarini, Mutarelli, Mudingayi (Ramirez 45.), Perez, Della Rocca (Paponi 78.), Meggiorini (Gimenez 64.), Di Vaio.

Cagliari: Agazzi - Perico, Ariaudo, Astori, Agostini, Biondini (Lazzari 78.), Conti, Nainggolan, Cossu, Nene (Ragatzu 45.), Acquafresca (Missiroli 68.).


Chievo-Parma 0-0

kiállítva: Paletta (74.)

Chievo: Sorrentino - Mandelli (Diego 77.), Andreolli, Sardo, Bogliacino (Constant 64.), Guana (Marcolini 53.), Rigoni, Jokic, Mantovani, Thereau, Pellissier.

Parma: Mirante - Zaccardo, Paletta, Lucarelli, Valiani, Morrone, Dzemaili, Modesto, Galloppa (Feltscher 77.), Palladino (Gobbi 87.), Amauri (Bojinov 19.).

Fiorentina-Catania 3-0 (2-0)
gólszerzők: Mutu (21. 24.), Gilardino (61.)

Fiorentina: Boruc - Pasqual, Gamberini, Natali, Comotto, Montolivo, Donadel, Behrami, Santana (Marchionni 72.), Mutu (Vargas 70.), Gilardino (Babacar 88.).

Catania: Andujar - Schelotto, Silvestre, Spolli, Alvarez, Lodi, Carboni (Ricchiuti 52.), Pesce (Ledesma 67.), Gomez (Llama 70.), Lopez, Bergessio.

Internazionale-Genoa 5-2 (0-1)
gólszerzők: Pazzini (50.), Eto'o (51., 57.), Pandev (71.), Nagatomo (84.) ,illetve Palacio (40.), Boselli (91.)

Inter: Julió Cesar - Chivu, Ranocchia (Nagatomo 78.), Lúcio, Maicon, Stankovic (Pandev 46.), Motta, Zanetti, Sneijder, Eto'o, Pazzini (Kharja 74.).

Genoa: Eduardo - Mesto, Dianelli, Kaladze (Chico 82.), Moretti, Rafinha, Kucka, Konko (Boselli 76.), Rossi, Paloschi (Antonelli 74.), Palacio.

Napoli-Brescia 0-0

Napoli: De Sanctis - Aronica (Yebda 82.), Cannavaro, Campagnaro, Dossena (Mascara 59.), Gargano, Pazienza (Lucarelli 73.), Maggio, Cavani, Hamsik, Zuniga.

Brescia: Arcari - Zebina, Mareco, Zoboli, Zambelli (Accardi 21.), Kone (Eder 83.), Vass, Hetemaj, Berardi, Diamanti (Lanzafame 76.), Caracciolo.

Udinese - Bari 1-0 (0-0)
gólszerző: Di Natale (76.- tinezegyesből.)

Udinese: Handanovic - Domizzi, Zapata, Benatia, Armero (Pasquale 72.), Asamoah, Inler, Pinzi, Cuadraro (Corradi 72.), Di Natale (Abdi 86.), Sanchez.

Bari: Gillet - Masiello, Belmonte, Glik, Parisi (Rivas 81.), Bentivoglio (Rossi M. 35.), Codrea, Gazzi, Huseklepp (Rudolf G. 82.), Okaka, Ghezzal.