NB I

Kétgólos hátrányból fordított a Pápa a ZTE ellen

Fordulatos, jó iramú mérkőzésen a Pápa 1-3-ról állt fel, és nyert 4-3-ra a Zalaegerszeg ellen hazai pályán.

Quintero a Lombard ellen - Fotó: lombardfcpapa.hu

A Farkas Attila eltiltásán kívül legerősebb összeállításában lépett pályára a Lombard Pápa, amely bajnokin most mutatkozott be a tavaszi szezonban, mivel az előző hétvégén elmaradt a mérkőzése. „Ennyit még nem beszélgettem a csapatommal soha, mint az elmúlt két napban. Persze kérdés, ebből mi valósul meg” - mondta a találkozó előtt a mentális felkészítést előtérbe helyező Véber György.

A Zalaegerszegnél a Haladás elleni mérkőzéshez képest két helyen változott az összeállítása, Djordje Kamber és Horváth András is bekerült a kezdőcsapatba. Csank János nem számított könnyű találkozóra a Lombard otthonában. „Labdabiztos, motivált csapat a Pápa, rendkívül nehéz meccsre számítok, de szeretnénk a táblázat elején ott ragadni” – tette hozzá a rutinos szakember.

A 7. percben a hazaiak előtt adódott az első lehetőség, Bárányos lőtte el a labdát szorongatott helyzetből, de Vlaszák magabiztosan védett. Egy percre rá újra ez a két játékos csapott össze, Marics lefejelt labdáját, lőtte el az egykori kispesti játékos, de ismét a ZTE kapusa hárított. A Pápa ugyanakkor nem állt le, tovább szorongatott, és a 9. percben egy szöglet után Vlaszák középre öklözte ki a labdát, amit Takács az üres kapuba emelt (1–0). A gól után magához tért a ZTE, és egyre inkább átvette a játék irányítását. Ennek meg is lett az eredménye, Bogunovics egy 17 méteres szabadrúgást erőből kapu bal alsó sarkába bombázott (1-1). A vendégek ettől lendületbe jöttek, Rajcomar egy lepattanó labdára csapott le a 16-oson belül, majd jobb oldalról, alig 8 méterről kilőtte a kapu hosszú sarkába lőtt (1-2). Óriási egyenlítései lehetőség maradt ki a 35. percben, Marics ajtó-ablak helyzetben a kapuval szemben rosszul találta el a labdát, amire az eldőlő Vlaszák visszaért. Három perccel az első játékrész vége előtt Bárányos előtt is adódott egy lehetőség, de döntő helyzetben ő sem találta el jól a labdát. A 45. percben Panikvar előbb ki akart engedni egy labdát, majd Marics beadásába kézzel ütött bele, így büntetőt kaptak a hazaiak. Az ítéletvégrehajtó Bárányos volt, aki nem helyezte eléggé a labdát, amit így Vlaszák ki tudott ütni, majd az ismétlésbe is beledobta magát. Ezzel a hatalmas bravúrral ért véget az első félidő.

A második játékrész első komoly helyzete a Pápa előtt adódott: Heffler húzott el a bal oldalon, remekül tálalt Marics elé, aki azonban ziccerben kapu mellé lőtt. De ami kimaradt az egyik oldalon, az bement a másikon, Simonfalvi fejére íveltek egy labdát a 16-oson belülre, ő pedig egyből középre stukkolt Balázsnak, aki a kapuba helyezett (1-3). Véber György fiai azonban nem adták fel, a 63. percben Bali visszagurítását Takács pompásan csavarta a bal felső sarokba (2-3). Két percre rá már egyenlítettek is a hazaiak, amikor Vlaszák vágta fel Maricsot a 16-oson belül, a büntetőt pedig a sértett lőtte a bal alsó sarokba (3-3). Tíz perccel a vége előtt Delics végzett el szabadrúgást a bal oldalról, de a megcsúsztatott labdába Szűcs vetődött bele önfeláldozóan. A 86. percben már fordítani is tudott a hazai együttes, egy gyors ellentámadás után Marics a kifutó Vlaszák mellett helyezett a kapuba (4-3). Ezzel a Pápa egy gólgazdag mérkőzésen legyőzte a dobogós helyen álló Zalaegerszeget.

Lombard Pápa – Zalaegerszegi TE 4-3 (1-2)

Gólszerző: Takács P. (9., 63.), Marics (65.-11-esből, 86.)  ill. Bogunovics (24.), Rajcomar (29.), Balázs (58.)

 

Fotó: lombardfcpapa.hu