Síugrás

Janne Ahonen is visszavonul

  • VNA

Újabb legendával lett szegényebb a síugrók nemzetközi mezőnye, Adam Malysz után Janne Ahonen is visszavonul.

Janne Ahonen, a finn síúgró.
Az oslói világbajnokság utolsó versenye (nagysánc csapat) után a finnek legendás ugrója, Janne Ahonen is bejelentette, hogy hivatalosan is befejezi aktív pályafutását. A karrierje során 36 Világkupa versenyt megnyerő, két összetett Világkupát nyerő, a Négysáncversenyen rekordnak számító öt alkalommal diadalmaskodó ugró a finn televíziónak nyilatkozva közölte, hogy ez az utolsó szezonja.

Az utolsó Világkupa hétvégére, a szlovéniai Planicára viszont már el sem utazik, hiszen a jövő héten Lahtiban (március 12-13.) esedékes versenyeken búcsúzik a közönségtől. Ahonen már 2008-ban is bejelentette egyszer a visszavonulását, akkor azonban egy év szünet után (a vancouveri olimpia miatt) még visszatért a mezőnybe a most 33 évesen búcsúzó versenyző. Számtalan sikere és címe mellett - a szintén visszavonuló Adam Malyszhoz hasonlóan - közel két évtizedes pályafutása alatt ő sem tudott olimpiai bajnoki címet szerezni.