MTK Budapest

Igazi csapatként funkcionáltunk - Sütő László

Címkék:

Az MTK védője szerint küzdelmes volt a Honvéd elleni találkozó, de megérdemelten nyerték meg, mert többet tettek a sikerért.

 

Sütő László öröme - Fotó: mtkbudapest.hu

Sütő László a Budapest Honvéd elleni 3-1-es győzelem egyik főszereplője volt az MTK-ban, hiszen gólt szerzett és remekül védekezett a találkozó alatt. A védő a klub honlapjának nyilatkozott az élményeiről.

- Küzdelmes meccs volt, melyet véleményem szerint megérdemelten nyertünk meg, hiszen többet tettünk a sikerért - mondta az mtkhungaria.hu-nak Sütő László. - Igazi csapatként funkcionáltunk, és ez nem mindig volt ránk jellemző az ősszel. A felkészülési időszakban azonban nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy összekovácsolódjunk. Úgy érzem, hogy nyáron nem volt elég idő erre. Sok volt az új ember, köztük én is. Persze egy meccs után nem akarok elkiabálni semmit, de szerintem biztató a helyzet. Sajnos szögletből mattoltak minket, aminek nem örülök, mert rögzített szituációnál nem nagyon szabad gólt kapni, természetesen nekem is megvolt a magam sara a Honvéd találatában, nem védekeztünk jól. Szerencsére még az első félidőben sikerült javítani a fejes gólommal Kanta Józsi kiváló beívelése után, és ez a lehető legjobbkor jött. Egész más hangulatban vonulhattunk a szünetre, rendeztük a sorainkat, és sokkal higgadtabban tudtuk folytatni a meccset, ami szerintem a játékunkon is meglátszott.

Fontos volt a győzelemben, hogy Garami József remek érzékkel cserélt, Urbán és Eppel is gólt szerzett a padról beálló játékosok közül.

- Valóban, nagyon kellettek a sikerhez a cserejátékosok, hiszen Urbán Gabi bejött, aztán gyorsan meg is rúgta a maga gólját, majd Hajdú Sanyi beíveléséből Eppel Marci szerintem gyönyörű gólt szerzett.

Az MTK-nak azonban nincs lehetősége sokáig ünnepelni, mert hét közben már a Győrrel játszik fontos kupamérkőzést.

- A hosszú szünet után kihívás, hogy rögtön szombat-szerda-szombat ritmusban jönnek a meccsek, dehát ezt vártuk egész télen, ezért dolgoztunk, úgyhogy nincs kifogás! Jó erőben van a csapat, a Honvéd ellen is végig bírtuk a meccset, nem lehet gond ebből a szempontból az ETO ellen. Persze nagyon nehéz meccs lesz, de szeretnénk idegenben kivívni a továbbjutást!

Fotó: mtkbudapest.hu