Premier League

A Chelsea akadozó játékkal is legyőzte a Manchester Unitedet - videó

Némi meglepetésre fordítottak a Kékek 1-0-s hátrányuk után

A decemberből elhalasztott Chelsea-Manchester United rangadó sziporkázóan szép játékot nem, de jó egyéni alakításokat és fordulatokat hozott. Rooney gyilkos lapos lövésével a vendégek szereztek vezetést, David Luiz bombájával egyenlítettek a hazaiak, a döntést pedig Lampard büntetője hozta egy lüktető, hangulatos mérkőzésen.

A bajnokságban 15 pontos hátrányban lévő Chelsea előtt adódott az első helyzet. Malouda az ötödik percben lőhetett, de a középen helyezkedő Van der Sart találta meg a labdával. A 11. percben újra a bajnoki címvédő próbálkozott, ekkor Essien lehetősége maradt ki. Az első negyedórát az első manchesteri helyzet zárta le. Evra adott be laposan a bal oldalról, Rooney azonban lemaradt középen, így a labda elment keresztbe.

Lampard ünnepli győzelmet érő gólját

A második negyedóra inkább hajtós volt, mint látványos, de a végén vezetést szerzett a United. Rooney kapta meg a labdát Nanitól húsz méterre a kaputól, annak háttal állva, majd megfordult, és kilőtte a jobb alsó sarkot. (0-1)

Az addig is némi fölényben játszó Chelsea a folytatásban is ütemesen zakatolt, a 40. percben pedig óriási gólszerzési lehetőséghez jutottak. Lampard élesen tűzött rá egy szabadrúgást mintegy 30 méterről, Van der Sar csak kiütni tudta a labdát, de nem elég messzire, viszont Ivanovics közeli ismétlésébe valahogy még belekapott, végül Vidicsről kifelé pattant a játékszer, és tisztázni tudtak a védők. Lampard egy perccel később érkező újabb próbálkozása már csemege volt a holland kapusnak.

Az első félidő végén Ashley Cole még a kapu fölé tekert egy szabadrúgást a tizenhatos előteréből, a második elején pedig Lampard Van der Sar ölébe lőtt. Próbált nyomni a Chelsea, de nem működött a játékuk, nem érződött rajtuk, hogy a rögzített szituációkon kívül veszélyt tudnának teremteni a Manchester kapuja előtt.

Ennek ellenére az 54. percben mégis egyenlíteni tudtak - igaz, egy szöglet után. David Luiz maradt fenn, és Essien visszaívelt labdája Ivanovics vállán megcsúszott, a középhátvéd pedig egy pattanás után a bal alsóba bombázott. (1-1)

Kiegyenlített tíz perc után Nani indította nagyszerűen Rooneyt a bal szélen, ő befelé húzott, majd éles szögből lőni próbált, de lecsúszott a lábáról a labda, így a kaput sem találta el, és Fletcher is lemaradt a hosszún.

Sir Alex a 70. perc környékén behozta Berbatovot, és azt a Giggset, aki szerdán ünnepli az első manchesteri meccsének húszéves évfordulóját, és rögtön veszélyesebb lett a United. A 75. percben Rooney fordult le a védőjéről, de a lövése pont középre ment Cech ölébe. Aztán váratlanul vezetést szerzett a hazai csapat. Smalling rúgta bokán Zsirkovot a Vörös Ördögök tizenhatosán belül, a jogos büntetőt pedig Lampard a léc alá bombázta. (2-1)

A tizenegyest összehozó orosz balhátvéd gyorsan növelhette volna a Chelsea előnyét, a kemény távoli lövése azonban Vidics lábáról a bal kapufára pattant. Egy perccel később Ramires ment el a jobb szélen, a beadását pedig Essien elől mentették a vendégvédők.

A hajrában természetesen a Manchester próbálkozott, de ebben az időszakban meg az ő támadásaik nem akartak összeállni, rengeteg volt a pontatlan labda és a rossz lövés. A hosszabbítást a bajnoki címvédő szinte teljes egészében a Vörös Ördögök kapujától balra eső sarokban töltötte a labdával, ráadásul Vidics Ramires lerántásáért megkapta a második sárgáját is, így esélyük sem volt a vendégeknek az egyenlítésre.

Nyert a Chelsea, ezzel feljöttek a negyedik helyre a tabellán, jelenleg 12 pont a hátrányuk a MU mögött. Győzelmükkel viszont megadták az esélyt az Arsenalnak, hogy ha lejátsszák az összes mérkőzésüket, egy pontra megközelítsék Scholesékat.

Premier League,18. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Chelsea-Manchester United 2-1 (0-1)
gólszerző: Luiz (54.), Lampard (79., 11-esből), illetve Rooney (30.)
piros lap: Vidic (Manchester United, 93.)

PL tabella