Bundesliga

Győztes meccsen talált be Hajnal Tamás - videó

A 15. perctől emberhátrányban játszó VfB Stuttgart 2-0-ra győzött az Eintracht Frankfurt otthonában. A magyar középpályás először talált be új csapata színeiben.

Hajnal nagyot küzdött - Fotó:kicker.de

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, Alexander Meier szerezhetett volna fejjel gólt, de a labda kapu fölé szállt. Ellenben a 15. percben emberhátrányba kerültek a vendégek, Delpierre kapott egyből piros lapot, ezzel nehéz helyzetbe hozva csapatát.

Meier a 27. percre gyakorlatilag körbelőtte Ulreich kapuját, de a vendégportás higgadtan tette a dolgát. Két minutummal később Theofanisz Gekas előtt adódott lehetőség, de a görög csatár sem találta el a kaput. Az első félidő végső negyed órájában foggal körömmel védekeztek Hajnalék, és ennek eredményeként hiába volt a Frankfurtnak tucatnyi helyzete, mégis 0-0 állt az eredményjelzőn. A labdabirtoklási arány mindenesetre magáért beszélt, a hazaiak 67%-ban birtokolták a játékszert.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az előbbi véget ért, Gekas és Meier folytatta a gólhelyzetek kihagyását. És ekkor jött a stuttgarti meglepetés. A tíz emberrel játszó vendégek gyakorlatilag az első helyzetüket kihasználták, Martin Harnik a 64. percben kiugrott a védők közül, a Fahrmann kapus által kiejtett labdát pedig az üres kapuba gurította. (0-1)

Nem egészen öt perccel később kétgólosra nőtt a Stuttgart előnye. Gebhart indult meg a hazai kapu irányába, Russ azonban kiszorította a csatárt, akinek a lövése lepattant egy védőről, a támadást követő Hajnal Tamás pedig gyönyörűen emelt a kifutó hálóőr keze felett a kapuba. (0-2)

Ettől kezdve a vendégek egyértelműen az eredmény tartására helyezték a hangsúlyt, a Frankfurt pedig végigtámadta a megmaradt játékidőt, gólt azonban nem sikerült szerezni, így az emberhátrányban játszó vendégek idegenben szerezték meg a három pontot.

Bundesliga, 24. forduló

Frankfurt-Stuttgart 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Harnik (64.), Hajnal (68.)

Kiállítva: Delpierre (15. - Stuttgart)