Premier League

Ferguson szerint a sajtó villamosszékbe ültetné Rooneyt

A Manchester United 4-0-ra győzött a Wigan Athletic otthonában, a sajtó azonban nem a kiütéses győzelemmel foglalkozik, hanem Wayne Rooney könyöklésével.

Rooney könyököse a Wigan ellen - Fotó: AFP

A Wigan Athletic-Manchester United mérkőzés ötödik percében Wayne Rooney lekönyökölte James McCarthyt, a vendégek játékosát. A játékvezető észrevette a szabálytalanságot, de nem adott lapot a vétkesnek. Ez pedig azt jelenti, hogy Angol Labdarúgó Szövetség éppen ezért nem tilthatja el a tettest, hiszen a bíró látta az esetet, de nem szankcionálta lappal.

"Azt hiszem Rooney nagyon-nagyon szerencsés. A bíró látta, amit csinált, és csak szabadrúgást adott, pedig tisztán piros lapot kellett volna. Ha megnézzük a visszajátszást, ez világosan kiderül. Volt egy másik eset is, amikor Paul Scholes szabálytalankodott McCarthyval szemben, amiért szintén lapot kellett volna adni. Ilyen döntéseket sose mernek felvállalni olyan csapatok ellen, mint a Manchester United. Tíz emberrel közel sem biztos, hogy meg tudták volna nyerni a találkozót” – mondta felháborodva a Wigan menedzsere.

Természetesen a manchesteri szakvezető egészen máshogyan látja a történteket, Alex Ferguson szerint jó döntés született.

„Ez az eset közel volt a semmihez. Mark Clattenburg látta, és azt mondta Rooneynak, ez csak egy baleset volt. Persze mivel Rooney érintett az ügyben, a sajtó hadjáratot fog indítani, hogy legkésőbb keddig akasszák fel vagy ültessék villamosszékbe" – nyilatkozta a Manchester United menedzsere.