Európa Liga

Hajnalék nem bírtak a Benficával, a City megrázta magát

Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart hazai pályán is kikapott a Benficától az Európa Liga első kieséses fordulójának csütörtöki visszavágóján, így a portugálok jutottak a nyolcaddöntőbe. A Manchester City hazai pályán megrázta magát, és 3-0-al küldte haza a görög Ariszt. A Napolin ezúttal Cavani sem tudott segíteni, a Villareal örülhetett, míg Juhász Roland együttesét, az Anderlechtet összesítésben 5-0-val ütötte ki az Ajax.

Európa Liga, a 16 közé kerülésért:

VfB Stuttgart (német)-Benfica (portugál) 0-2 (0-1)
Gólszerző: Salvio (31.), Cardozo (78.)
Tj.: a Benfica, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Hajnal Tamással a kezdőcsapatban próbálta meg kiharcolni a továbbjutást a Stuttgart, 2-1-es hátrányból, de már az első percektől nyilvánvaló volt a vendég Benfica fölénye. Salvio a 31. percben góllá váltotta a portugálok mezőnyfölényét, egy bal oldali szögletet követően a kifejelt labdát jobbról, 20 méterről a kapu jobb alsó sarkába bombázta (0-1).


A félidő hátralévő részében is magabiztosabb, meggyőzőbb volt a Benfica, Marc Ziegler kapus többször is az újabb góloktól mentette meg a hazaiakat. Összesítésben már kétgólos portugál előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

Cardozo szabadrúgása a Stuttgart-Benfica meccsen az Európa Ligában .

A hazai csapat a második játékrészben sem tudott újítani, jórészt továbbra is védekezni kényszerült Bruno Labbadia együttese. Az 50. perc környékén Marc Ziegler súlyosnak tűnű sérülése akasztotta meg a találkozót, a svábok kapusáról kipattant egy labda, amire Cardozo akart lecsapni, de összeütközött a kapussal, térdével tarolta le Ziegler fejét, utána még egy menteni igyekvő hazai védő is eltalálta a portást, akit hordágyon vittek le a pályáról.

A Benfica aztán szépen lassan ráült az eredményre, majd a 78. percben Oscar Cardozo egy jobb odali szabadrúgásból tette fel a pontot a Sasok továbbjutására (0-2). A Stuttgart küzdött a becsületgólért, de az eredmény már nem változott a lefújásig. Hajnal Tamást ugyanakkor a vereség és kiesés ellenére nem érheti kritika, csapata egyik legaktívabb játékosa volt lecseréléséig, a 79. percben váltotta Élson a magyar válogatott középpályást.

Manchester City (angol)-Arisz (görög) 3-0 (2-0)
Gólszerző: Dzeko (7., 12.), Y. Touré (75.)
Tj.: a Manchester City, 3-0-s összesítéssel.

A görögországi elszórakozott 0-0 után, ahogyan az várható volt, korán megmutatta a Manchester City az Arisznak, hogy ki az úr a háznál: Dzeko duplájával már negyedóra után két góllal mentek a kékmezesek. Joe Hart unatkozott a City kapujában az első félidőben, a szünetben inkább csak abban reménykedhettek a görögök, hogy ne szaladjanak bele nagyobb verésbe, mivel Kolarov egymaga akár háromszor is bevehette volna Szifakisz hálóját, de Balotelli és Tévez is többször észrevétette magát.


Folytatás után sem vett vissza a lendületből a City, Dzeko a mesterhármasért hajtott, Balotellinek a kapufa volt az ellensége, Kolorav meg már valószínűleg maga sem tudta, hányadik kapuralövése maradt ki. A 75 percben aztán Yaya Touré növelte az előnyt, középről, 30 méterről küldte el labdát, ami kacsázott és pattogott a lábak között, de beakadt a hálóba (3-0). A végén még megszerezhette volna a becsületgólt az Arisz, de Faty mellé vágta a kipattanót. A Manchester City a Besiktast kiütő Dinamo Kijevvel mérkőzik a negyeddöntőért.


Villarreal (spanyol)-Napoli (olasz) 2-1 (2-1)
Gólszerző: Nilmar (43.), Rossi (45+2.), illetve Hamsík (17.)
Továbbjutott: a Villarreal, 2-1-es összesítéssel.

A hazai pályán játszó Villarreal hamar bajba került, mivel a 0-0-s végeredményű odavágó után a Napoli Marek Hamsík révén már a 17. percben megszerezte a vezetést (0-1). A Sárga Tengeralattjáró azonban még a félidő lefújása előtt kiegyenlített, a brazil Nilmar lőtte ki a bal alsó sarkot (1-1).

Az utolsó percekre sem álltak le itt a hazaiak, hajszállal a félidőt jelző sípszó előtt Giuseppe Rossi már vezetéshez jutatta csapatát (2-1). A szünetre a spanyolok mehettek nyugodtabban az öltözőbe.

A második félidő hazai részről az eredmény megtartásáról szólt, nem véletlenül kapott négy spanyol játékos sárga lapot. Az olaszok próbálkoztak becsülettel, de nem sikerült megtalálniuk a rést a Villarreal védelmén, így a vendéglátók 2-1-es összesítéssel léptek tovább a nyolcaddöntőbe.

Ajax Amszterdam (holland)-Anderlecht (belga) 2-0 (2-0)
Gólszerző: Szulejmani (11., 17.)
Tj.: az Ajax, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

Az Ajax otthon sem kímélte a Juhásszal felálló Anderlechtet az idegenbeli 3-0-s győzelem után. Mindezt jól bizonyítja, hogy Miralem Sulejmani a 11. (1-0) és a 17. percben is betalált a belgák kapujába. (2-0)

A második játékrészen érezhető volt, hogy az érdemleges dolgok eldőltek, a hollandok már nem erőltették a támadásokat, Juhászék pedig próbálták elkerülni a további kapott gólokat. Az Ajax a visszavágót 2-0-ra nyerte és megérdemelten jutott a legjobb 16 közé.

Braga (portugál)-Lech Poznan (lengyel) 2-0 (2-0), tj.: a Braga, 2-1-es összesítéssel .
Gólszerző: Alan (8.), Lima (36.)

Dinamo Kijev (ukrán)-Besiktas (török) 4-0 (1-0), tj: a Dinamo Kijev, kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel.
Gólszerző: Vukojevic (3.), Jarmolenko (55.), Huszjev (64.), Sevcsenko (74.)

Twente (holland)-Rubin Kazany (orosz) 2-2 (1-2), tj.: a Twente, 4-2-es összesítéssel.
Gólszerző: Janssen (45+1..), Douglas (47.), illetve Ansaldi (22.), Noboa (24.)

Paris Saint-Germain (francia) - BATE Boriszov (fehérorosz) 0-0, tj.: a Paris Saint-Germain, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal .

Az Európa Liga nyolcaddöntőjének párosítása:

Benfica (portugál) - Paris Saint-Germain (francia)
Dinamo Kijev (ukrán)-Manchester City (angol)
Twente (holland)-Zenit (orosz)
CSZKA Moszkva (orosz)-FC Porto (portugál)   
PSV Eindhoven (holland)-Glasgow Rangers (skót)
Bayer Leverkusen (német)-Villarreal (spanyol)
Ajax Amsterdam (holland)-Szpartak Moszkva (orosz)
FC Liverpool (angol)-Braga (portugál)

Az első mérkőzéseket március 10-én rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

További program:
negyeddöntő, első mérkőzések: április 7.
negyeddöntő, visszavágók: április 14.
elődöntő, első mérkőzések: április 28.
elődöntő, visszavágók: május 5.
döntő (Dublin): május 18.