KTE-Ereco

Az én szavamat ne kérdőjelezze meg senki - Rózsa Pál

A KTE-Ereco többségi tulajdonosa válaszolt a távozó Némedi Norbert vádjaira, miszerint a fizetés elmaradásának indoka nem felelt meg a valóságnak.

Rózsa Pál - Foró: kecskemetite.hu

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Némedi Norbert télen távozott Kecskemétről. A védő távozása után így nyilatkozott annak okairól.

Az öltözőben hallottam, hogy az elmaradt novemberi pénzünknek csak a felét kapjuk meg. Volt indok is, hogy miért. Én ennek utánajártam, és kiderült, hogy az indoklás nem felel meg a valóságnak. A többségi tulajdonosnak azonban nem tetszett a magánakcióm. Közölte, hogy nem számít rám az első keretnél, az edzőtáborba se mehetek” - mondta akkor a játékos.

Most viszont megszólalt Rózsa Pál, a KTE-Ereco többségi tulajdonosa is a témával kapcsolatban.

Ha egyes játékosok kevesebb játéklehetőséget kapnak, vagy nem férnek bele a tréner elképzelésébe, és elégedetlenné válva kérik távozásukat, akkor azt akceptáljuk, mint ahogy Schindler és Csordás esetében történt. Ha az edző más típusú játékosban gondolkodik, mint aki a rendelkezésükre áll, akkor azt megpróbáljuk megoldani, mint Montvai esetében, aki sokat tett a klubért, értékes játékos volt, de Tököli Attilára történő cseréje a gyorsabb, kreatívabb játék elősegítését szolgálta. Némedi Norbert távozása nem tartozik a fenti kategóriába. Az ő esetében nem szakmai döntés született, a távozását én kezdeményeztem. Köszönettel tartozunk az önkormányzatnak, a szponzorainknak, hogy támogatnak minket, de a tulajdonosok óriási áldozatvállalása nélkül nem lehetne ma NB I-es csapata Kecskemétnek. A költségvetés kétharmadát évek óta cégeinken keresztül biztosítjuk. Ez nem kis teher számunkra, de igyekszünk mindent megtenni, hogy a klub egyre erősebb, stabilabb legyen. A gazdasági nehézségek minket sem kíméltek, ebben a gazdasági környezetben nem könnyű feladat egy klub finanszírozása. Ezen segíthet majd az új adótörvény, amely ösztönözheti a nyereséges cégeket, hogy egy-egy klubot támogassanak. Ennek bevezetése késik, így továbbra is a tulajdonosi körre hárul a fő feladat a finanszírozás terén. Nem titok nálunk, is előfordulnak csúszások a fizetésekben, de igyekszünk ezt minimális szinten tartani” – nyilatkozta a klubvezető a kecskemetilapok.hu-nak, majd rátért a védő konkrét esetére is.

Nem ez volt a probléma Némedi estében. A játékosokat folyamatosan tájékoztatjuk a fejleményekről, ebben az esetben is ez történt. Némedi azonban megkérdőjelezte az elmondottakat, kétségbe vonta a szavaimat, a hátam mögött felhívta a tulajdonostársamat. Egyrészt én „tettem be” a legtöbb pénzt a klubba, ezért az én szavamat ne kérdőjelezze meg senki. Másrészt ha az „elégedetlenkedő” esetleg egy új fiú lett volna, az még esetleg érthető is lenne. De attól a Némedi Norberttől, aki évek óta itt futballozik, ismeri a viszonyokat, eddig fillérre pontosan megkapta az összes pénzét, amiben megállapodtunk, nem tudom ezt elfogadni. Neki pontosan tudnia kell, hogy a Kecskemét – még ha voltak is kisebb-nagyobb csúszások – még senkinek sem maradt adósa. Amit vállaltunk, azt – sokszor a játékos teljesítménye nélkül is – mindig kifizettük. Emlékeztettem Némedi Norbertet, hogy ha eddig bármilyen problémája volt, segítettünk megoldani. Mindig hozzám jött, mindig én oldottam meg a gondjait. Amit tett, nem volt helyes, és úgy gondoltam, nem szülne a továbbiakban jó vért, ha a csapatnál maradna” – tette hozzá Rózsa Pál.


A tulajdonos kitért a másik nagy távozóra, Csordás Csabára is, aki a több játéklehetőség reményében hagyta el szeretett csapatát.

Csordás Csabára áttérve: az elmúlt négy évben őt is mindenben támogattuk, minden juttatását kifizettünk. Sokat tett a klubért, nagy alakja a kecskeméti labdarúgásnak, de az elmúlt időszakban már egyik edzőnél sem játszott. Szeretett volna oda szerződni, ahol több lehetőséget kap, amit mi az érdemeire való tekintettel akceptáltunk. Nem kértünk ezekért a játékosokért egy fillért sem, ezzel is segítve további boldogulásukat” – vázolta a történteket A lila-fehér csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa.

Fotó: kecskemetite.hu