Manchester United

Cantona szerint Ferguson nélkül széteshet a MU

Eric Cantona úgy véli, Ferguson erős személyiségeket visz a csapathoz, és lélektanilag is sokat foglalkozik velük, ezért pótolhatatlan a klubnál.

Eric Cantona - Fotó: AFP

Eric Cantona, aki jelenleg a New York Cosmos igazgatójaként dolgozik, figyelmeztette a Vörös Ördögök szurkolóit: Alex Ferguson nélkül széteshet a csapat. A klub egykori legendás hetese úgy gondolja, a csapatnak szembe kell nézni azzal, hogy a skót menedzser hamarosan nyugdíjba vonul.

„Ferguson erős személyiségeket visz a csapathoz, és lélektanilag sokat foglalkozik velük. Ez nagyon fontos. Amikor 100%-osan velem foglalkozott, azt a csapatért tette. Elfogadtam tőle mindent, mert szabadságot adott nekem a pályán. Berbatovval is keményen dolgozott, és várt, mert tudta, hogy remek játékos van a birtokában” – mondta az egykori francia labdarúgó.

Cantona visszaemlékezett azokra az időkre, amikor Fergusontól megkapta a Manchester United hetes mezét.

Nekem adta a hetes mezt, ezzel fontos láncszemmé tett engem, innentől ébredtem rá a szerepemre. Soha nem éreztem nyomást magamon, mert önbizalmat adott nekem azzal a mezzel. Ez egy kitüntetés volt.”

A 44 éves sportvezető szerint most már átfordult az 90-es évek tendenciája: túl sok a külföldi játékos a Premier League-ben.

„Akkoriban az angol futballban úgy gondolták, nincs szükség külföldi játékosokra. Ez arrogáns hozzáállás volt. De a legrosszabb benne, hogy egy nap ráébredtek, a külföldiek sikeresebbé tehetik a labdarúgásukat. Most ezzel szemben úgy gondolom, túl sok van belőlük. Túl sok külföldi van a klubokban, pedig a csapatoknak a nemzeti csapatért kellene dolgozniuk” – nyilatkozta az egykori francia válogatott támadó.