Bajnokok Ligája

Különleges éjszaka volt - Arsene Wenger

Az Arsenal szerda este véghezvitte a szinte lehetetlent, legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Arsene Wenger, az Ágyúsok trénere szerint a tegnapi egy egészen különleges éjszaka volt, és leszögezte azt is, hogy nem védekezésre, és az eredmény őrzésére fognak berendezkedni Barcelonában. Kollégája, Pep Guardiola csalódott a vereség miatt, de bízik játékosaiban, és látványos visszavágót vár a Nou Campban.

Guardiola szerint még semmi sem lefutott, Wenger szerint mentálisan erősebbek voltak

"Ez egy különleges éjszaka, úgy érzem, ma a csapatom is egészen különleges teljesítményt nyújtott. Bizakodásra adott okot a játékunk, és nem is csalódtam. Két varázslatos csapat mérkőzött egymással. Nem adtuk fel egy percre sem, mentálisan nagyon erősek voltunk, megmutattuk, hogy ebben mi vagyunk a jobbak. Ez a győzelem az önbizalmunkra is jó hatással van. Barcelonában is nyílt párharcra törekszünk, a saját futballunkat fogjuk játszani, nem az eredményt őrizzük majd" - értékelt a találkozó után Arsene Wenger.

Az Ágyúsok egyenlítő góljának szerzője, Robin van Persie szerint a győzelemüknek az a titka, hogy a saját fegyverükkel múlták felül a Barcelonát.
"Abban a stílusban játszottunk, mint ők, és szerencsére nem tudtak minket kizökkenteni ebből. Ha visszaestünk volna, akkor a Barcelona kíméletlenül lecsap, és megver minket. Szerintem csak így lehet felvenni velük a harcot. Persze a szerencse is kellett hozzá, és a végén egy fantasztikus győzelmet arattunk. És ez nemcsak nekünk felejthetetlen, hanem a szurkolóinknak is, akik megteremtették a körítést a sikerhez. A közönség volt a 12. játékosunk."

A csapatkapitány, Cesc Fabregas már óvatosabban nyilatkozott a győzelem után:
"Igen, az eredmény annak fényében is jól hangzik, hogy a Barcelona alig veszít mérkőzést. De ez az egyik legjobb csapat a futball történetében. 180 percből áll ez a párharc, aminek az első 90 percét sikerrel vettük, ami önbizalmat ad a folytatásra, de ez minden. -  A Barcelonával már régóta összefüggésbe hozott játékmester arról is beszélt, hogy az Arsenal érettebb csapat lett a tavalyi alakulatnál, amelyik 6-3-as összesítéssel bukta el a negyeddöntőt. -  Akkor öt-hat sérült játékosunk volt, és egy évvel bölcsebbek is lettünk. Már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy méltó ellenfél legyünk egy ilyen párharcban. De ezt a Nou Campban is meg kell mutatnunk."

"Nagyszerű meccs volt. Az Arsenal fantasztikus csapat, de még semmi sem lefutott - nyilatkozta Pep Guardiola angol újságíróknak a lefújás után. - Domináltuk a játékot, és mi irányítottunk, mindkét fél előtt több lehetőség is adódott. A körülmények nagyon hasonlóak az egy évvel ezelőttiekhez, nekünk több helyzetünk is volt, mint akkor, de így alakult. Bevallom, ideges vagyok, amiért vesztettünk, de ne felejtsük el, hogy ott van a második felvonás, hiszek a játékosaimban. Látványos visszavágó lesz, az biztos. Most csak annyit tehetek, hogy gratulálok az ellenfelünknek" - zárta szavait sportszerűen a Barcelona trénere.

A Barcelona csapatkapitánya (Carles Puyol távollétében) és motorja, Xavi csalódottságának adott hangot a mérkőzés után, szerinte a katalánok jobbak voltak, és számtalan lehetőséget elszalasztottak a gólszerzésre.
"Szégyelljük magunkat, mert úgy érezzük, jobbak vagyunk az Arsenalnál - nyilatkozta a 31 éves középpályás a Marcának. - Pórul jártunk, hiszen tavaly döntetlennel utaztunk haza, most vereséggel. Jól játszott a csapat, de emellett jelentős hibákat is vétettünk. És pont az az utolsó simítás hiányzott. Sokkal több helyzetünk volt, ezért nem igazságos az eredmény. Csalódottak vagyunk, de tudjuk, mi a dolgunk a Nou Campban. Gratulálok az Arsenalnak."