Serie A

Vendéggyőzelmek a pótmeccseken - nyert az Inter és a Genoa - videó

Sem Koman, sem Laczkó nem játszott a Sampdoriában

Két elmaradt mérkőzést is bepótoltak a Serie A-ban. Az Inter gyorsan vezetést szerzett a Fiorentina ellen, de a lilák az első félidőben egyenlítettek. Pazzini erőszakosságának köszönhetően azonban újra előnybe került, és végül nyert is a bajnoki címvédő. A genovai városi rangadón sajnos Koman Vladimir és Laczkó Zsolt sem kapott szerepet a Sampdoriában, csapatuk kikapott a végig jobban játszó Genoától.

Pazzini és Leonardo a Fiorentina elleni Inter-bajnokin

Bár a Fiorentina kezdett jobban, mégis az Inter szerezte meg gyorsan a vezetést. A hatodik percben egy hazai szöglet után gyors kontrát vezettek a kék-feketék, a jobb szélen érkező Eto'o beadásába pedig szerencsétlenül ért bele Camporese, és a saját kapujába pattant a labda. (0-1)

Bő tíz perc után Mutu szabadrúgást végezhetett el 22 méterre a vendégkaputól, de az éles lapos lövése ki sem pattant Julio Cesarról. Kicsivel később Rannochia és Gilardino fejeltek össze az Inter ötösén, a firenzei csatár ápolásra szorult, de folytatni tudta.

Ez nem zavarta meg a Fiorentinát, Mutu került újabb helyzetbe, de éles szögből leadott lövésére megint leért Julio Cesar. Egy perccel később már a védőknek kellett román támadó elől menteniük, beszorult a bajnok.

Az első félóra vége felé kijöttek a kapujuk elől, visszavett egy kicsit a Fiorentina. A liláknak cserélniük is kellett, mivel Zanetti rossz ütemben piszkált oda Santanának, a sarkát találta el, és le kellett hozni a szélsőt. Ljajic érkezett a helyére.

A 33. percben kissé váratlanul összejött az egyenlítés a hazaiaknak. Manuel Pasqual adott be a bal oldalról, és sem a berobbanó Gilardino, sem az őt kísérő védők nem értek a labdához, az Inter kapusa pedig későn vedőtött, így a hosszú alsóban kötött ki a játékszer. (1-1)

Az Inter aktívabb lett a félidő hátralévő részében, de a hazaiaknak is volt lehetőségük a gólszerzésre. Gilardino nem sokkal tekert a jobb kapufa mellé. Erre válaszul Maicon is kihagyott egy ziccert, de még Ljajic lövését is ki kellett tolnia Julio Cesarnak. Más kérdés, hogy Gilardino a kapus előtt állt, és les miatt valószínűleg érvénytelen lett volna a gól.

A szünet után lendületesen folytatték a csapatok. Az Interből Sztankovics lőhetett a 49. percben, de Boruc bravúrral hárított. Az 56. percben megszerezhette volna a vezetést a Fiorentina, de a kontrájuk végén Behrami egy kicsit lassú labdát adott Gilardinónak, így Rannochia ki tudta szorítani a csatárt, majd blokkolta a lövését. Természetesen ahogy ilyenkor lenni szokott, a nagy helyzet után a másik oldalon született gól. Eto'o vitte le egy szép csel után a labdát az alapvonalra a jobb szélen, a beadására pedig Pazzini érkezett, és a kapuba vágta a bőrgolyót. (1-2) Apró szépséghiba, hogy a védője meze a nyakában volt, és nem magától csúszott fel, a csatár szerzett így előnyt magának.

Néhány percnyi Fiorentina-feltámadás után az Inter a kezébe vette a meccset, és Cambiasso csak centikkel - meg a hátán Behramival - maradt le Sneijder beíveléséről a 76. percben.

A hajrában komoly helyzet már nem alakult ki egyik oldalon sem, nyert az Internazionale, és feljött a harmadik helyre a bajnokságban, öt ponttal a Milan és kettővel a Napoli mögé.

Fiorentina-Internazionale

A nap másik találkozóján a hetedik percben Palacio elé került a labda a Sampdoria tizenhatosán belül, a lövése pedig a felső lécen csattant. Az első negyedóra végén Kucka is lőhetett, de ő a bal alsó mellé talált.

A folytatásban is a vendég Genoa volt fölényben, többnyire a hazai térfélen folyt a játék. Sok volt az apró szabálytalanság, amelyek után szabadrúgásokból ívelhették be a labdát a piros-kékek, de sokra nem jutottak a lehetőségekkel.

A 36. percben újabb kapufa jött, ezúttal is a vendégektől. Marco Rossi fordult kapura a tizenhatoson, és a bal felső sarok közelében a lécet találta el. A 43. percben Palacio egyedül léphetett ki, de óriási helyzetben valahova a nézőtérre bombázta a labdát.

A szünet után meg tudta szerezni a megérdemelt vezetést a Genoa. Rafinha lőtt távolról, és a bombája a bal felső sarokban kötött ki. (0-1)

Pár perccel később akár meg is duplázhatták volna az előnyüket, de Kucka tévedett pár centit. A hazaiak hiába próbálták cserékkel is javítani a játékukat, a vendégek maradtak veszélyesebbek. A 79. percben Rossi lövését kellett Curcinak a kapu fölé tolnia.

Az eredmény már nem változott a folytatásban, a padon ülő Koman Vladimir sem kapott lehetőséget - Laczkó Zsolt a keretben sem kapott helyet -, a Genoa pedig megelőzte a tabellán a Sampdoriát.

Sampdoria-Genoa

Serie A, pótolt mérkőzések:

Fiorentina-Internazionale 1-2 (1-1)
gólszerző: Pasqual (33.), illetve Camporese (6., öngól), Pazzini (61.)

Sampdoria-Genoa 0-1 (0-0)
gólszerző: Rafinha (55.)