Forma-1

Kubica jól van, és marad Olaszországban

Robert Kubica menedzsere, Daniel Morelli cáfolta, hogy a lengyel pilóta állapota romlott volna, és megerősítette, szerdán a korábbi terveknek megfelelően kerül sor a harmadik operációra a genovai Santa Corona kórházban. A lengyel versenyzőt nem viszik át másik kórházba, itt kezdi meg rehabilitációját is.

Robert Kubicát tolják át a Santa Corona kórház intenzív osztályára.
Korábban Edyta Witas, Kubica barátnője egy lengyel tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy párja állapota romlott, testileg-lelkileg rosszul érzi magát. Morelli szerint ez az információ teljesen alaptalan. A menedzser szerint egyelőre nem merült fel, hogy másik kórházba, vagy hazájába szállítsák a pilótát, Genovában minden körülmény adott a rehabilitációhoz.

"Jelenleg a folytonosság számít. Azt hiszem, Genovában maradunk, mert nem gondolom, hogy találhatnánk jobb megoldást. Így Robert állandó kapcsolatban marad a specialistákkal és az orvosi stábbal, akik megoperálták őt, ami a rehabilitáció elején rendkívül fontos"- nyilatkozta Daniel Morelli az IVG.it-nek.