Sapa Fehérvár AV19

Nem éreztem nyomást, tudtam, hogy bent van a pakk - Bálizs

A büntetőt nagyon sajnálom, s kívülről talán úgy tűnt, hogy könnyedén háríthatom, azért ez nem ilyen egyszerű.- nyilatkozta Bálizs Bence a Villach elleni vereség után.

AV19Az Sapa Fehérvár AV19 csapata 3-2-es vereséget szenvedett a Villachtól, így egyre kevesebb az esélye arra, hogy bekerüljön az EBEL rájátszásába. A csapat hivatalos honlapján a főszereplők értékelték a vesztes mérkőzést.

"Úgy érzem, leginkább a mérkőzés második felét lehet értékelni – kezdte Ladányi Balázs, a csapat legeredményesebb játékosa. – Az elején elhittük, hogy jól játszunk és megvan a meccs, aztán váratlanul kaptunk egy gólt, s nemsokára egy büntetőt is. Azon most kár morfondírozni, hogy jogos volt-e vagy sem, lényeg, hogy az ellenfél 2-0-ra vezetett, s amikor találtak egy újabb gólt, még nehezebb helyzetbe kerültünk. Ami pedig a rájátszást illeti: a remény hal meg utoljára, úgyhogy van még esélyünk. Meglátjuk, mi lesz a továbbiakban."

Satosaari szerződésbontása, és Hetényi sérülése miatt a fiatal Bálizs Bence védi a Volán kapuját az utóbbi mérkőzéseken. A hálóőr örül a lehetőségnek, ami így kapott.

"A harmadik harmad jobban sült el, csakhogy egy meccs nem pusztán az utolsó húsz percből áll. A büntetőt nagyon sajnálom, s kívülről talán úgy tűnt, hogy könnyedén háríthatom, azért ez nem ilyen egyszerű. Vártam a cselt, az ellenfél el is húzta az ütőt, elengedte a zsugát, de nekem addigra már tovább kellett csúsznom. Összezártam, s amikor nem éreztem nyomást alattam, tudtam, hogy bent van a pakk. Próbáltunk ezen a meccsen is két pontot szerezni, de nem sikerült. Ami pedig engem illet. a farmcsapathoz képest sebességbeli különbséget tapasztalok, az cseppet sem nyomaszt, hogy első számú kapus vagyok, hiszen így volt ez Kóger István együttesénél is. Természetesen örülök a lehetőségnek, s ilyenkor könnyebben is tanulhatok, mert rá vagyok kényszerítve" - mondta a 20 éves játékos.

Mihály Árpád szerint a szerencse elpártolt a csapatától, de bízik a riválisok bukásában.

"Nem kellett felpörögnünk, mert most már minden meccs rettentően fontos, s mindenki a play-offot akarja megfogni. Ma este még a betegségeket is félre raktuk, de nem volt szerencsénk. Az ellenfél igazán nem támadott sokat, mégis ütött három gólt, mi meg még a kapuvasat is eltaláltuk gól helyett… Két hazai vereségünk után most már valamennyi bajnokinkat meg kell nyernünk, s drukkolni, hogy a Jesenice, a Medvescak és a Ljubljana veszítsen" - reménykedett az erdélyi származású hokis.