La Liga

A Gijón pontot rabolt a Barcelonától

Pontot hullajtott a Barcelona a spanyol bajnokságban, miután a Sporting Gijón otthonában csak egy döntetlenre futotta a címvédő erejéből.

Barral öröme - Fotó: AFP

Zsinórban 17. győzelmére készült a Barcelona a spanyol bajnokságban a találkozó előtt. A kezdőcsapatban két meglepő cserét is végrehajtott Guardiola: Milito és Afellay is kezdett a találkozón, utóbbi bajnoki mérkőzésen először szerepelt új csapatában. Így Abidal, Busquets és Pedro is a kispadon kapott helyet, gondolva a szerdai Arsenal elleni BL-mérkőzésre is.

Meglepő módon bátran kezdett a Gijón és az első negyedórában jobban is futballozott, mint a Barcelona. Aztán a 16. percben meglepetésre megszerezték a vezetést is, Barral futott el a baloldalon, Piqué nem tudta szerelni, a támadó befelé cselezett majd 11 méterről a bal alsóba lőtt (1-0). A Barcelona a gól után sem tért magához egyből, a félidő második felében kezdte el átvenni a mérkőzés irányítását. Fél óra elteltével megduplázhatta volna előnyét a hazai együttes, Diego Castrót Piqué szerelte az utolsó pillanatban. A 34. percben Iniesta került helyzetbe, de Cuéllar vetődve védeni tudott. A labdabirtoklás már megvolt, de hiányzott a frissesség a vendégekből, így a szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok.

A második félidő kezdetén megtudta a Sporting közönsége, hogy Afellay is a pályán volt, de csak azért mert helyette Pedro folytatta a Barcelonában. Két perccel a játékrész megkezdése után Villa került helyzetbe, de Hernández menteni tudott előle. Az 53. percben Alves visszagurítását Xavi lőtte kapura, de a hazaiak kapusa védett. Egyre nagyobb nyomás alá került a Gijón a mérkőzés ezen szakaszában, és ez már helyzetekben is kezdett meglátszani. Az 56. percben Messi, két perccel később Dani Alves lövését hárította Cuéllar. A vendégek egyre feszültebbek lettek, nem ehhez szoktak eddig a bajnokságban. A 80. percben aztán kicsit váratlanul egyenlített a Barcelona: Villa ugrott ki a 16-os jobb sarkánál, majd alábökött a labdának, ami a kifutó Cuéllar fölött a hálóba hullott (1-1). Gyönyörű egyéni megoldás volt a Barcelona válogatott csatárától.

Természetesen a gránátvörös-kékeket a gól feltüzelte, és a hajrában mindent beleadtak, hogy megfordítsák a találkozót. A csereként beálló Bojan lábában ott is volt a meccslabda, Messi gyönyörű csel után átrúgta a labdát a jobb oldalra, de az alacsony spanyol a kapufát találta el. A 92. percben még Xavi lövését tolta ki a vendéglátók kapusa a bal felső sarokból, az eredmény azonban nem változott, a Gijón pontot rabolt a Barcelonától.

Sporting Gijón-Barcelona 1-1 (1-0)

Gijón, El Molinón. Vezette: Pérez Lasa.

Gijón: Cuéllar - Sastre, Hernández, Botía, Canella - Cases, Casto - Las Cuevas (Canella 60.), Novo (Carmelo 66.), Castro (Bilic 88.) - Barral.

Barcelona: Valdés - Alves, Piqué, Milito (Keita 66.), Maxwell -  Mascherano, Xavi, Iniesta (Bojan 82.) - Afellay (Pedro 46.), Messi, Villa.

Gólszerző: Barral (16.), ill. Villa (80.)