Atlétika

3 év után bronzéremmel tért vissza az olimpiai bajnok

  • MTI

A 2004-es olimpiai bajnok gátfutó, Liu Hsziang, aki legutóbb csaknem három esztendeje versenyzett Európában, bronzérmet szerzett 60 méteren a péntek esti németországi viadalon.

Az olimpiai bajnok bronzéremmel tért vissza Európába

A korábban világbajnoki címet is szerzett, 110 méteren világcsúcstartó kínai atléta 7.60 másodperccel végzett a harmadik helyen az egyformán 7.57-re képes cseh Petr Svoboda és amerikai Kevin Craddock mögött, de boldogan nyilatkozott a döntő után:
"Hosszú ideig tartó sérülésen vagyok túl, most viszont már egyre jobban érzem magam, folyamatosan javulok, s az idei világbajnokságon már szeretnék a régi önmagam lenni. A 60 méter amúgy sem az én távom, nekem túlságosan is rövid."
A 27 éves gátas a 2008-as szabadtéri szezonnak már makacs saroksérüléssel vágott neki, s bár hazai közönség előtt megpróbált futni a pekingi ötkarikás játékokon, már az előfutamát is fel kellett adnia, azt követően pedig egészen 2009 szeptemberéig nem versenyezhetett.

Eredmények a düsseldorfi versenyről:
Férfiak:
60 m:
1. Kim Collins (Saint Kitts és Nevis-i)    6.52 mp
2. Michael Rodgers (amerikai)                6.53
3. Marc Burns (Trinidad és Tobagó-i)        6.57
60 m gát:
1. Petr Svoboda (cseh)                7.57 mp
2. Kevin Craddock (amerikai)            7.57
3. Liu Hsziang (Liu Xiang, kínai)        7.60
800 m:
1. Boaz Lalang (kenyai)            1:46.00 p
2. Richard Kiplagat (kenyai)        1:46.16
3. Adam Kszczot (lengyel)        1:46.85
1500 m:
1. Nixon Chepseba (kenyai)         3:34.63 p
2. Augustine Choge (kenyai)        3:34.66
3. Biwott William Tanui (kenyai)   3:35.25
5000 m:
1. Isiah Kiplangat Koech (kenyai) 12:53.29 p
2. Eliud Kipchoge (kenyai)        12:55.72
rúd:
1. Malte Mohr (német)             5,85 m
2. Tim Lobinger (német)           5,60
3. Fabian Schulze (német)         5,60
súly:
1. Ralf Bartels (német)          20,91 m
2. Ryan Whiting (amerikai)       20,15
3. Marco Schmidt (német)         20,06

Nők:
60 m:
1. Oleszja Povh (ukrán)            7.13 mp
2. Gloria Asumnu (amerikai)        7.14
3. Marija Rjemjen (ukrán)        7.17
60 m gát:
1. Kellie Wells (amerikai)          7.89 mp
2. Danielle Carruthers (amerikai)   7.92
3. Vonette Dixon (jamaicai)         7.96
800 m:
1. Egle Balcinuaite (litván)        2:01.23 p
2. Lenka Masna (cseh)             2:02.12
3. Angelika Cichocka (lengyel)    2:03.83
távol:
1. Funmi Jimoh (amerikai)          6,60 m
2. Irene Pusterla (svájci)         6,48
3. Jelena Szokolova (orosz)        6,48