Vasas

Nem az a szerepköröm, hogy feltúrjam a gyepet - Lázok

Lázok Jánost hiába hívta több hazai élcsapat is, marad a Vasasban, és hisz abban, hogy csapata bent marad az NB I-ben.

Lázok János Vasas - Fotó: Pilise Gábor 2009Bár a felkészülési időszakban sok klubbal hírbe hozták, úgy tűnik Lázok János marad a Vasasban. A technikás játékos a Vasas hivatalos honlapján nyilatkozott a gyengébben sikerült őszi szezonról, és a jövőjéről is.

„Van ugyan még függőben külföldi ajánlatom egy olyan országból ahol tart még az átigazolási szezon, de szerintem maradok, és tavasszal legjobb tudásom szerint fogom a Vasast  segíteni. Január elején biztosnak tűnt, hogy az angol másodosztályban folytathatom, ekkor Komjáti Andrással egyeztetve hagytam ki az első felkészülési meccsünket és a terembajnokság selejtezőjét, de az edzéseken végig ott voltam. A múlt héten volt három nap, amikor valóban nem tudtam részt venni a tréningeken. Debrecenben összeszedtünk valami vírust és ez többeket ledöntött a lábáról, köztük sajnos engem is, de szerencsére már túl vagyok rajta. Tehát összességében nem gondolom, hogy bármiféle lemaradásom volna” – fogalmazott a 26 esztendős játékos.

A futballista elmondta, tudja, hogy ősszel a kritikák kereszttüzébe került, de eddigi edzői sose vetették a szemére, hogy ne hajtana a meccseken.

„Magas a mérce velem szemben, így megértem azokat a szurkolókat akik elégedetlenek voltak az őszi teljesítményemmel, abban az egyben viszont biztosak lehetnek, hogy én mindig a maximumot igyekszem kihozni magamból. Ezért nem fogadom el azt, hogy nem teszem oda magamat a mérkőzéseken. Az edzőim, hogy csak Mészöly Gézát, Gianni Dellacasát, Garami Józsefet, Komjáti Andrást említsem, sok mindent szememre róttak már, de azt egyikük sem mondta, hogy ne hajtanék a meccseken. Szerintem futok én eleget egy-egy találkozón, ha nem is szembetűnő módon. Nekem az a feladatom, hogy odaérjek a támadások előkészítésnél a labda környékére, illetve a kapu elé. Ez kevésbé látványos, mint a középpályán robotolni, szerelni, labdát szerezni. Garami József számtalanszor elmondta nekünk az MTK-nál, nem ész nélkül kell rohangálni a pályán, a „hasznos futás” a jó teljesítmény egyik mércéje. Nekem nem az a szerepköröm, hogy feltúrjam a gyepet, hanem hogy gólpasszokat adjak, vagy gólt rúgjak” – tette hozzá a Ferencváros által is csábított labdarúgó.

Lázok János szerint nem lehet gond, teljesíteni fogják a csapat minimális tervét, a bentmaradást.

„Egységes a csapat, vezetőedzőnk jól ismeri a játékosokat, tudja mindenkiről ki mire képes, és ez nagyon fontos dolog. Ősszel az egyik fő bajunk az volt, hogy többnyire hátrányban kellett futballoznunk, így meg nehéz kellő higgadtsággal játszani. A mai labdarúgásban általában a védők teljesítménye határozza meg a végkimenetelt, stabil, megbízható hátvédsorokra épülnek a csapatok, azt gondolom Komjáti András  ezt nálunk is kialakítja majd. Teljesíteni fogjuk a feladatunkat a biztos bennmaradást, és higgye el mindenki én is teljes erőmmel ezen leszek” – tette hozzá a gyulai születésű támadó.