A Premier League 26. fordulójának rangadója nem annyira a középpályán mint inkább a széleken és a Liverpool védekező harmadában dőlt el a zonalmarking.net elemzői szerint. A pálya középső részén ugyanis két gyémánt alakzatban felküldött négyest láthattunk, akik nagyrészt szépen kioltották egymást. Kialakultak az állandó párok, akik néha nem tudtak szabadulni egymástól, ezért ezen a részen leginkább a birkózás dominált. Meireles Mikellel, Gerrard Lamparddal, Rodriguez Essiennel, Lucas pedig Anelkával küzdött.
Annyiban mégis jobb volt a Vörösök munkája a középpályán, hogy valamivel szabadabban alkalmazták a felállást. Nem ragaszkodtak mindig mereven a pozíciójukhoz, hanem be-befutottak egymás helyére. Valódi gólhelyzetet ennek köszönhetően ugyan nem alakítottak ki, de mégis nagyobb volt bennük a potenciális veszély, mint a Chelsea középső embereiében.
A vendégek középpályasai közül egyébként ki kell emelnünk Lucast, aki úgy tűnik, szép lassan megtanul a Premier League szintjén játszani. De az is lehet, hogy eddig is tudott, csak Benítez nem elég jó edző ahhoz, hogy kihozza belőle, ami benne van. A brazil vasárnap remekül szervezte a játékot mélységből, és több értékes labdaszerzése is volt. 45 passzkísérletéből 40 sikeres volt, és ezek többsége előrefelé irányult, azaz nem alibizett, hanem valóban mozgatni próbálta a társait. Emellett többnyire a kapu felől védekezett Anelkával szemben, így hátul fenn tudták tartani az állandó emberelőnyüket.
A Liverpool számára a valódi fölényt azonban a Dalglish által bevezetett három belső védős rendszer hozta meg, illetve az, hogy Ancelotti ennek - balszerencsés avagy buta módon, döntse el mindenki - aládolgozott. Torres és Drogba személyében ugyanis két centert küldött a pályára, akik nem voltak képesek arra, hogy széthúzzák a vendégek védelmét, hanem a három robosztus és nem túl gyors középhátvéd számára kényelmes módon középen birkóztak velük. Rádaásul így Johnsonnak és Kellynek semmi dolga nem volt hátul, szinte végig a támadásokat tudták segíteni, amivel Bosingwát és Cole-t a saját térfelükön tartották, és elérték azt, ami a Kékeknek nem sikerült: széltében is bejátszották a pályát.
A góljuk előtt is előnyben voltak tehát, ráadásul szerencséjük is volt. Ancelotti pont levette Torrest és beküldte a helyére Kalout, amikor meg tudták szerezni a vezetést. Meireles góljánál két hazai játékos is nagy hibázott. Mikel egyszerűen nem bírta a tempót a portugállal, aki nagyon messziről ért oda elsőként a labdához. De még ennél is nagyobb volt Petr Cech bakija, akinek egyszerűen meg kellett volna szereznie a játékszert. Ő azonban megijedt attól, hogy két ember is jön vele szemben, és majdnem elfordult, ahogy a kényszerből beállt kapuvédők szoktak a kispályás amatőrbajnokságokban. Pedig ha a kapus egyszer elindul, akkor neki ott tarolnia kell, mindegy kivel találkozik. Persze tudjuk, hogy Cech már szenvedett egy életveszélyes koponyasérülést, de ha fél, akkor ez már sajnos nem az ő szintje.
A gól
Komolyan megnehezíthette volna a csere utáni 4-3-3-as Chelsea-felállás a Liverpool dolgát, de mivel előnybe kerültek, Johnson és Kelly hátravonulhattak és az eredmény tartására koncentrálhattak. Így az sem okozott nekik gondot, hogy a végén a hazaiak gyakorlatilag már négy csatárral támadtak.
A jó taktika tehát azáltal vált tökéletessé a vendégek számára, hogy Ancelotti oda küldte a saját embereit, ahol az a védőknek a legkényelmesebb volt, illetve hogy meg tudták szerezni a vezetést. Na meg persze azt a lélektani pluszt sem hanyagolhatjuk el, hogy láthatták Torrest gól nélkül lekullogni a kispadhoz a második félidőben. Ennek ellenére, ha a Chelsea esetleg hamarabb áll át a széltében jobban széthúzott támadójátékra, vagy eleve a jobban variálható Anelka-Kalou-Drogba felállásban kezdenek, valószínűleg más mérkőzést láthattunk volna.