Nemzetközi futball

Bielsa marad a chilei kapitány

  • MTI

Megváltoztatta korábbi döntését és a továbbiakban is a chilei labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad Marcelo Bielsa - jelentette be Sergio Jadue, a dél-amerikai ország futballszövetségének (ANFP) januárban megválasztott elnöke.

Bielsa a kispadon - Fotó: AFP

A sportvezető szerdán azt mondta, az 55 éves szakember nem nyújtotta be lemondását a január 31-i határidőig, amelyet ő szabott meg saját maga számára, amikor novemberben kijelentette, távozik a kispadról.

"Találkoztam a kapitánnyal és közöltem vele a vezetőség álláspontját, amely szerint maradnia kellene - fogalmazott Jadue. - Azt mondta, írásban válaszol majd, s bár eddig ezt sajnos nem tette meg, hallgatását pozitív jelként értékelem. A jövőben is ő vezeti a nemzeti csapatot."

A dél-amerikai gárda irányítása hónapok óta bizonytalan, Bielsa ugyanis a tavaly novemberi tisztújítás előtt bejelentette, távozik, ha az őt 2007-ben szerződtető Harold Mayne-Nicholls nem marad az ANFP élén. Az elnökválasztást aztán Jorge Segovia, egy spanyol üzletember nyerte, a szavazást azonban később érvénytelenítették, s január 7-én új voksolást tartottak, ezen Jadue győzött.

Az óriási népszerűségnek örvendő Bielsa irányításával a chilei együttes 12 év szünet után szerepelt ismét világbajnokságon, s a tavalyi, dél-afrikai tornán a nyolcaddöntőig jutott.