Serie A

A Napoli elsöpörte a Sampdoriát

Rudolf büntetőt hibázott a Bariban

Sem Koman Vladimir, sem Laczkó Zsolt nem kapott lehetőséget a Sampdoria Napoli elleni vendégjátékán, csapatuk pedig nagyon sima vereséget szenvedett a bajnokság második helyezettjétől. Rudolf Gergely végigjátszotta a Bari vasárnapi találkozóját, de legnagyobb lehetőségét, egy tizenegyest elhibázott a Cagliari ellen. A Bologna-Roma találkozó havazás miatt félbeszakadt.

Cavani volt a Napoli-Sampdoria találkozó hőse. Az urugay-i csatár mesterhármast szerzett, ezzel igen tevékenyen hozzájárult a vendégek kiütéséhez. Elsőként a 17. percben volt eredményes, amikor átverekedte magát a védőkön egy indítással, és a hosszú sarokba lőtt. (1-0)

Még a szünet előtt megduplázta a saját góljai számát és csapata előnyét tizenegyesből. (2-0) A fordulás után Hamsik találatával már 3-0 volt az állás. A szlovák középpályás Lavezzi visszapasszolt labdájából lőtt a tizenhatoson belülről a hosszúba, a nagyjából sehogy nem védekező Accardi vigyázó tekintete mellett.

Cavani gólöröme a Sampdoria ellen

Végül Cavani megszerezte harmadik gólját is az 57. percben. Gargano indította szépen Hamsikot, ő pedig önzetlenül passzolt a társához a kifutó kapus mellett, így annak már csak az üres kapuba kellett passzolnia. (4-0)

Koman Vladimir és Laczkó Zsolt egyaránt a padon ültek a találkozó alatt.

Rudolf Gergely viszont ismét kezdő volt a Bariban, de ő sem örülhetett jó eredménynek. A Cagliari gyorsan kétgólos vezetést szerzett Matri révén. A csatár előbb egy előrelöbbölt labdából lőtt erőszakosan a hálóba a védője szorításában (1-0), majd egy szöglet után Larini fejelt kapura, amit Gillet csak oldalra tudott ütni, ott pedig épp Matri érkezett. (2-0)

Stefano Okaka gyorsan visszahozta a reményeket, bár ehhez Agazzinak is bőven volt köze, hiszen a laposan az ölébe érkező labdát ütötte a saját kapujába a 14. percben. (2-1)

A szünet előtt még egyenlíthetett volna a Bari, amikor a 42. pecben büntetőhöz jutottak, Rudolf Gergely azonban nem helyezte megfelelően a labdát, a Cagliari kapusa ezúttal védett, majd a magyar csatár ismétlése is kipattant róla. Rudolfot az 58. percben váltotta Rivas.

A fordulás után hiába próbálkoztak a vendégek, nem sikerült begyötörniük az egyenlítő gólt. Sőt, a hajrában még Matri végezhetett el tizenegyest, azonban ő is elhibázta, így nem változott az állás.

Az Inter kétgólos hátrányból állt fel, a Genoa simán győzött.

Serie A, 22. forduló:

Cagliari-Bari 2-1 (2-1)
gólszerző: Matri (8., 12.), illetve Okaka (14.)

Genoa-Parma 3-1 (3-1)
gólszerző: Palacio (16., 11-esből), Paletta (44., öngól), Kaladze (44.), illetve Crespo (33.)

Internazionale-Palermo 3-2 (0-2)
gólszerző: Pazzini (57., 73.), Eto,o (76., 11-esből), illetve Miccoli (5.), Nocerino (36.)

Lecce-Cesena 1-1 (1-0)
gólszerző: Corvia (11.), illetve Bogdani (90.)

Napoli-Sampdoria 4-0 (2-0)
gólszerző: Cavani (17., 45., 57., a másodikat 11-esből), Hamsík (48.)

A Bologna-AS Roma mérkőzés havazás miatt a 17. percben, 0-0-ás állásnál félbeszakadt.

Korábban játszották:
Brescia-Chievo 0-3 (0-1)
gólszerző: Pellissier (45., 94.), Mandelli (47.)

Szombat játszották:
Catania-AC Milan 0-2 (0-0)
gólszerző: Robinho (58.), Ibrahimovic (85.)
kiállítva: van Bommel (54., AC Milan)

Lazio-Fiorentina 2-0 (0-0)
gólszerző: Kozak (69., 73., előbbit 11-esből)

Később játsszák:
Juventus-Udinese 20:45