NBA

Nyomul a New Orleans nyugaton

A Hornets kilences győzelmi sorozatnál jár

David West utolsó másodpercben szerzett kosarával győzte le a New Orleans az Oklahoma Cityt az NBA hétfői játéknapján. A New York Knicks hatmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Washington ellen. A Detorit idegenben verte az Orlandót, a Chicago a Milwaukeet is levédekezte, a San Antonio menetel a liga élén.

Zaklatott meccset játszott a New Orleans és az Oklahoma City. Az első negyedet vastagon nyerte a Thunder, a másodikat még vastagabban a Hornets, a harmadik után döntetlen volt az állás, és végül az utolsó percben dőlt el a győzelem kérdése. 89-89-es állásnál, 14,4 másodperccel a vége előtt az Oklahoma támadhatott, de Chris Paul ellopta a labdát, és miután szabálytalankodtak vele szemben, ők jöhettek. Végül West addig forgolódott Ibaka mellett, míg dobóhelyzetet talált, és megszerezte a győztes kosarat. Ezzel a New Orleans már kilencedszer győzött sorozatban, és a Nyugati Konferencia harmadik helyén állnak.

Az első - és a ligát is vezető - San Antoniótól azért jócskán elmaradnak. Duncanék ezúttal idegenben nyertek a Golden State Warriors ellen. Sokkal jobban dobtak, ráadásul hatan kerültek 10 pont fölé, a lepattanókat is jobban szedték, és a második félidőre a védekezésüket is összekapták, így egyértelmű volt a fölényük.

Cheerleader a Golden State-San Antonio meccsen

A Knicksnek a korábbi remek sorozatok - például Stoudemire hosszú 30 pont feletti szériája - után az utóbbi időben nem nagyon ment. Egymás után hatszor kaptak ki, amit most meg tudtak szakítani a Washington ellen. Mondjuk a statisztikák alapján ez illő is volt, ugyanis a Wizards idegenben még egyetlen egy mérkőzést sem tudott nyerni. 0-21 a mérlegük, amire Flip Saunders vezetőedző meglehetősen rezignáltan reagált. "Nem tudok mit mondani. Véget ér majd, ha egyszer nyerünk" - válaszolta egy újságírónak, aki a hosszúra nyúlt sorozat okairól faggatta. Vitatkozni mindenesetre nem tudunk vele.

A meccsen egyébként Stoudemire ismét elérte a 30 pontot, Chandler 25-öt, Gallinari és Felton 17-17-et dobott. Utóbbi ráadásul 15 asszisztot is adott a társaknak!

NBA, hétfői mérkőzések:

New Jersey Nets-Cleveland Cavaliers 103-101
Orlando Magic-Detroit Pistons 96-103
Philadelphia 76ers-Phoenix Suns 105-95
Toronto Raptors-Memphis Grizzlies 98-100
New York Knicks-Washington Wizards 115-106
New Orleans Hornets-Oklahoma City Thunder 91-89
Chicago Bulls-Milwaukee Bucks 92-83
Minnesota Timberwolves-Houston Rockets 125-129
Portland Trail Blazers-Sacramento Kings 81-96
Golden State Warriors-San Antonio Spurs 102-113