Átigazolás

Nikolov Balázs kétéves szerződést kötött a Debrecennel

A 33 éves védő korábban már játszott a DVSC-ben

A fél éve csapat nélküli, de november óta a Vasassal edző Nikolov Balázs aláírt a DVSC-hez. A védő csütörtök óta volt próbajátékon a Lokinál, és bár a hétvégi edzőmérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, meggyőzte Zdenek Scasnyt, és a klub két évre leszerződtette - írja a dvsc.hu.

Nikolov balázs és Dr. Róka Géze klubigazgató
A védő korábban már volt a Debrecen játékosa, a csapat első bajnoki címének még részese volt, majd 2006-ban eligazolt. Az azóta történtekről interjúban beszélt a dvsc.hu-nak.

"Az első (norvégiai) szezon nagyon jól sikerült, de a második évben történt egy edzőcsere, és az új szakvezetőnél csak epizódszerepeket kaptam. Mivel itthon sok magyar klub keresett, így engedtem az érzéseimnek, és visszatértem. Győrbe igazoltam, de amikor Egervári Sándort elküldték, az új edző hozott magával labdarúgókat, én pedig létszámfölötti lettem. Ekkor igazoltam másfél évre Paksra."

A tolnai csapatnál azonban 2010 nyarán lejárt Nikolov szerződése, és azóta a csapatkeresés és a fizikai forma fenntartásának jegyében telt az idő. Elmondása szerint novemberben kapott lehetőséget a Vasasnál az edzésre, és szóba került az is, hogy odaigazol, de a klub ingatag anyagi helyzete miatt ez végülis elmaradt. A múlt héten pedig próbajátékra hívta a Debrecen...

"Meglepett, de nagyon jól esett a Loki megkeresése. Örömmel indultam el Debrecenbe, egy napot edzettem a csapattal, másnap pályára léptem, ma pedig az aláírásra is sor került. Már alig várom, hogy ismét bizonyítsak piros-fehér szerelésben" - mondta az új lehetőségről a védő.

A jó kezdet után azért volt egy kisebb fennakadás, egy edzőmérkőzésen ugyanis kisebb sérülést szedett össze. "Bosszantó volt, hogy a pénteki, jól sikerült edzés után szombaton megsérültem. Az ellenfél játékosa beletérdelt a combomba, kaptam egy medvepuszit, ami nagyon fájdalmas volt, de azóta sokat javult az állapotom. A mai napon erőnléti edzést végeztem a konditeremben, majd futni voltam az erdőben. Holnaptól a labda is előkerül, és reményeim szerint csütörtöktől már teljes értékű munkát tudok végezni" - vélekedett erről Nikolov.