Férfi kézilabda-vb

Nem volt esélyünk az olimpiai ezüstérmes ellen

Kijött a nagyobb tudás, a magyar válogatott nem tudta felborítani a papírformát Izland ellen, így holnap a norvégokkal szemben kell javítanunk.

Mocsai Tamás egy izlandi játékos szorításában az Izland-Magyarország mérkőzésen a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon.
A magyar válogatott rögtön a csoport favoritja, Izland ellen kezdte meg a szereplését a világbajnokságon. Az esélyek nem mellettünk szóltak, hiszen ellenfelünk a 2008-as pekingi olimpián döntőt játszott, ami nem lebecsülendő dolog. A mieinktől Ancsin Gábort nem nevezte erre a mérkőzésre Mocsai Lajos szövetségi kapitány. Idegesen kezdtek a csapatok, az első magyar és az első izlandi támadás után sem született gól. Fazekas két szép védéssel indította a mérkőzést, Gál Gyula pedig a vezetést is megszerezte számunkra. Nem tarthatott azonban sokáig Iváncsikék öröme, mert Izland három gyors találatot szerzett, amivel kétgólosra növelte az előnyét (3-1). A magyar beálló, Gál Gyula azonban nem engedte, hogy az északiak gyorsan meglépjenek, és újabb góljával ismét csak egy találat volt a két csapat között. Az izlandiak lendülete azonban nem tört meg, és újabb két gyors támadással visszaállították a háromgólos differenciát (5-2). A magyar csapat azonban szívósan küzdött: Gulyás betörésével és Mocsai Tamás hetesével ismét feljöttünk egy gólra (5-4). Az izlandiak azonban megállíthatatlannak tűntek, gyors indulásaik révén már négy góllal is elhúztak (9-5). Ingimundarsson gólja után nem is várt tovább Mocsai Lajos, a 20. percben időt kért (11-6). Stefansson kiállítása után a magyar csapatnak sikerült kicsit feljebb zárkóznia, Illyés átlövésből, Mocsai Tamás pedig ismét büntetőből volt eredményes (12-8). Törő újabb kiállítást harcolt ki, így ismét esélyünk nyílt arra, hogy csökkentsük a hátrányunkat. A kapitány a kapuban is cserélt, a kevés bravúrt bemutató Fazekast Mikler váltotta, aki rögtön egy remek védéssel mutatkozott be. A magyar csapat viszont továbbra is pontatlan volt, rengeteg eladott labda, rosszul helyezett lövés jellemezte a játékunkat. Illyés passza után Törő egy újabb gyors ellentámadás végén ismét betalált (13-10). Ekkor úgy tűnt, hogy feljebb zárkózhatunk, Schuch Timuzsin kiállítása azonban pont a legrosszabbkor jött, de a szünetig már nem változott a különbség (14-11). Aki az első félidőben maradéktalanul kiemelhető a magyar csapatból, az a bravúrok sorát bemutató Mikler és a lendületes Törő volt.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a Sport TV-nek nyilatkozott a találkozót követően.
"Az izlandi válogatott frissebb, gyakorlottabb, dinamikusabb volt a miénknél. Támadásban kicsit statikusan mozogtunk, a cserék révén sem sikerült ledolgozni a hátrányunkat. Védekezésben csak Zubai nyújtott olyan teljesítményt, amilyet elvárhatunk. A vereség azt jelenti, hogy a norvégok elleni, szombati, valamint a többi csoportmeccs rendkívül fontossá vált. Szeretnénk a mostaninál gyorsabb csapatot kiállítani szombatra" – mondta az MKB Veszprémet is irányító szakember.
A magyar csapatban a fordulást követően is Mikler állt a kapuban, Iváncsik Gergő érkezett, Gulyás viszont maradt a szélen, egyelőre Iváncsik Tamás a padon várt a bevetésre. A találkozó úgy folytatódott, ahogy az első félidő abbamaradt, Mikler-védéssel. A szegedi Lékai találatával sikerült szépítenünk, de Illést kiállították Atlason lökése miatt. Az emberhátrány azonban most nem jelentett valódi hátrányt számunkra, mert Gulyás gyors indításból, Lékai pedig átlövésből talált be az izlandi kapuba (17-14). Ezekben a percekben a fiatal szegedi irányító tartotta a lelket a magyar csapatban, de Palmarssonnal nem tudtuk tartani a lépést, aki óriási bombákat zúdított a kapunkba (21-16). Az izlandiak szemmel láthatóan gyorsabban játszottak nálunk, a sebességkülönbséget csak percekig tudtuk ellensúlyozni, Sigurdsson góljával már hétgólosra nőtt a riválisunk előnye (24-17). Harsányi hetesével tizenhárom perccel a vége előtt talán még hajszálnyi esélyünk volt a felzárkózásra (25-19). A magyar csapat azonban játékában továbbra is sok volt a ki nem kényszerített hiba, így hiába szereztünk bravúros találatokat, nem tudtunk feljebb zárkózni. Palmarsson újabb góljával az 53. percben már kilenc gól volt a csapatok között (29-20). Mocsai Lajos ekkor ismét időt kért, tulajdonképpen a mérkőzés eldőlt, viszont közel sem volt mindegy a továbbiakra nézve, hogy hány góllal kapunk ki. Mocsai Tamás révén szépíteni tudtunk az álláson, de az izlandi támadások 90%-a gyakorlatilag góllal ért véget (30-22). A magyar válogatott csak a tisztes vereségért küzdött, ez viszont sikerült, mert az akarat és a motiváció megvolt játékosainkban, azt pedig korábban is tudtuk, hogy a képességek nem mellettünk szólnak. Nagy Kornélnak még emberhátrányban sikerült szépítenie (32-24), és ahhoz képest, hogy a második félidő derekán volt kilenc találat is a csapatok között, nem szenvedtünk megalázó vereséget. Zubai góljával kialakult a végeredmény, ami hatgólos vereséget jelentett (32-26).

A magyar válogatottnak tulajdonképpen egy percig sem volt esélye az izlandi csapat ellen, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne esélye a továbbiakban arra, hogy kiharcolja a helyét a középdöntőben. Csapatunk következő ellenfele Norvégia lesz szombaton.