NB II

A PMFC nem fizeti a próbajátékosok költségeit

Címkék:

Lovrencsics Gergő még nem döntötte el, hogy megy vagy marad a csapatnál, de Kormos László érkezhet a csatársorba.

PMFCAz NB II Nyugati csoportjában szereplő PMFC csapata is megkezdte a felkészülést az őszi szezonra. Az edzésen részt vevő futballisták között azonban, a megszokottól eltérően, nem voltak próbajátékosok. Ennek okáról Kiss László, a csapat vezetőedzője beszélt a bama.hu-nak.

„A szünet alatt tíz-tizenkét menedzser biztosan felhívott, hogy hozna játékosokat. Én mondtam, hogy jöhetnek, de csak úgy, ha saját maguknak fizetik a szállást és az étkezést, s majd csak akkor állja a klub, ha én kijelentem, hogy a futballista kell nekem. Na, azóta egy sem hívott” – árulta el a pécsi szakvezető.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lovrencsics Gergőt a Lombard Pápa és az Újpest is csábítja, de a PMFC szeretné meghosszabbítani a csatár szerződését.

„A menedzseremmel egyelőre gondolkodunk a klub ajánlatán. Azon vagyunk, hogy mindkét fél számára jó legyen az új megállapodás. A lényeg, hogy én maradni szeretnék Pécsett, de természetesen nem zárkózom el semmilyen más lehetőség elől” – magyarázta a támadó.

Az érkezőkkel kapcsolatban Kiss László elmondta, egy csatárt és egy támadó középpályást szívesen látna a csapatban. A támadót már név szerint meg is nevezte a szakvezető, a Baja futballistája, az ősszel 11 gólt szerző Kormos László lett a kiválasztott.

„Erős gyerek, ráadásul ide akar jönni hozzánk” – mondta róla Kiss László. Az információkat megerősítette a csapat ügyvezető igazgatója, Bérczy Balázs is.

„Felvettük vele a kapcsolatot, szeretnénk őt megszerezni, de még érvényes szerződés köti a Bajához. Tárgyalunk a megoldásról, szóba jöhet az is, hogy kölcsönjátékost adunk érte” – fogalmazott a klubvezető.