NFL

Favre ismét bejelentette visszavonulását

  • MTI

Favre utolsó szezonja nem úgy sikerült ahogy gondolta, ennek ellenére élvezte a játékot.

Favre visszavonul-foto:afp

A 40 éves játékos vasárnap, csapata, a Minnesota Vikings szezonzáró mérkőzése után nyilatkozott a sajtónak, s megerősítette, amit a bajnokság előtt is hangoztatott, hogy ez volt az utolsó idénye az NFL-ben.
"Eljött az idő, vége" - mondta Favre, aki sérülés miatt az utolsó fordulókban már nem léphetett pályára. "Sosem egyszerű ezt kimondani, egy játékosnak sosem lehet az, s azt is tudom, hogy többen kételkednek abban, amit mondok, de most van itt az idő.

Favre karrierje nagy részét, 16 szezont a Green Bay Packersnél töltötte el, mellyel 1997 januárjában bajnokságot nyert, s háromszor választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának. A Packersszel történt 2008-as szakítását követően bejelentette visszavonulását, ám még abban az esztendőben a New York Jetshez, tavaly pedig a Minnesotához szerződött. Favre a Jetsben hullámzó teljesítményt nyújtott, tavaly viszont pályafutása egyik legjobb szezonját produkálta, s a Vikingsszel egészen a Nemzeti főcsoport (NFC) döntőjéig menetelt. Idén rengeteg sérülés hátráltatta, a csapat játéka pedig nagyon visszaesett, s ő is gyengén teljesített, mindössze 11 touchdown-átadása volt (hatpontos gól), aminél csupán első évesként, 1991-ben Atlantában passzolt kevesebbet.

"Ez az év sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztem, de ilyen a futball. Ennek ellenére nem sajnálom, hogy idén még játszottam, élveztem ezt a szezont is" - mondta balul sikerült utolsó szezonjáról.
Az irányító a sportág legendás alakjának számít, amit a statisztikák is alátámasztanak: az NFL történetében ő adta a legtöbb touchdown-passzt (508), a legtöbb yardot passzolta (71.838), s neki a volt a legtöbb passzkísérlete (10.169).
Háromszor választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP: 1995, 1996, 1997), Pro Bowlon (All Star-gála) pedig 11-szer kapott lehetőséget.