Felkészülés

A ZTE a Balatonlelle ellen kezdi az évet

Január 22-én játssza első felkészülési mérkőzését a ZTE, méghozzá az NB III Dráva csoportjában szereplő Balatonlelle ellen.

ZTEMajdnem teljesen összeállt már a Zalaegerszegi TE felkészülési programja, amelyről a klub technikai vezetője beszélt a csapat honlapján.

"Mint ismeretes, csapatunk keretének játékosai január 10-én hivatalosak az első találkozásra, ahol Csank mester felvázolja a felkészülés menetét. A programunk 80%-a már összeállt, de még vannak kérdőjelek, így a teljes menetrendet nem tesszük közzé. Annyi viszont biztos, hogy az első felkészülési mérkőzésünket január 22-én, szombaton 11 órai kezdettel a Balatonlellével játsszuk a stadion mögötti műfüves pályán. A játékoskeretet érintő kérdésekről még korai bármit is mondani, hiszen az átigazolási időszak január 20-tól február 20-ig tart majd" - mondta Németh Ottó a ZTE technikai vezetője.