NB II

Békéscsabán megduplázódott a nézőszám 2010-ben

Címkék:

Dr. Kovács Mihály elnök úgy gondolja, előbb el kell érniük, majd meg kell haladniuk az ezres nézőszámot Békéscsabán.

BékéscsabaA másodosztály Keleti csoportjában hetedik helyen álló Békéscsaba 1912 Előre SE elnöke, Dr. Kovács Mihály nyilatkozott a klub 2010-es esztendejéről, valamint a jövő évre kitűzött célokról is.

„A 2010-es esztendő egy kihívásokkal teletűzdelt, de végül sikeres év volt a Békéscsaba 1912 Előre egyesülete számára. Az évet két elkülönülő, de mégis szervesen egybefüggő dolog határozta meg, egyrészt az utánpótlás felépítése, másrészt a felnőtt csapat eredményesebb szereplésének és ezáltal a nézőszám növelésének előmozdítása. Az őszi idényben a Pásztor József irányította NB II-es felnőtt csapat eredményessége és mutatott játéka is jelentősen javult, a szezont a csapat a hetedik helyen zárta. Mindez a nézőszámban is megmutatkozott, hiszen a hazai bajnoki mérkőzéseinket a tavaszi átlagos kétszázhetvennégy néző helyett már ötszázhuszonöten látták, ami jelentős növekedést jelent. A jövőt illetően ezen az úton kell tovább mennünk, azaz párhuzamosan fejlesztenünk az utánpótlást és a felnőtt csapatot, hiszen a futball alapigazsága, hogy egyik sincs meg a másik nélkül, azaz szükségünk van az eredményesen szereplő felnőtt együttes mellett egy minél szélesebb bázison alapuló, folyamatosan növekvő utánpótlásra” – jegyezte meg a klubvezető a beol.hu internetes portálnak.

A klub első embere nyilatkozott a csapat jövőbeli terveiről is, amiben nagy szerepet játszhat a nézőszám további növelése.

„A jövő évre célunk, hogy a meglévő forrásaink mellé újakat találjunk, hiszen az egyébként jelentős segítséget nyújtó önkormányzat lehetőségei végesek, számunkra a növekedéshez, a további forrásbevonásra a jegy- és bérletbevételt, valamint a szponzori bevételeket kell megnövelni. Ennek előfeltétele, mint azt az őszi szponzori tárgyalásaink is megmutatták, hogy először is érjük el, majd haladjuk meg minél jobban az ezres nézőszámot és stabilan a mezőny első felében legyünk, minél közelebb a dobogós helyekhez” – fogalmazott Dr. Kovács Mihály.