Wolfsburg

A Manchester City 35 millió eurót sem sajnálna Dzekóért

  • MTI

Ahhoz képest, hogy a múlt héten már eldőlni látszott Edin Dzekónak, a VfL Wolfsburg bosnyák labdarúgójának a sorsa, továbbra sem állnak le a kérők az ajánlattételekkel.

Dzeko gólöröme_foto_afp

Pár napja arról írt a spanyol hírügynökség, hogy a 24 éves csatár iránt több angol, spanyol és olasz klub érdeklődött, de ő már döntött, a Serie A-ban szeretne futballozni, s lehetséges új egyesületeként a Juventus volt megemlítve.

Ehhez képest a Bild című német lap szerdai információja szerint a Premier League-ben jelenleg második Manchester City akár 35 millió eurót is hajlandó lenne érte fizetni, és az üzletet napok alatt le is bonyolítaná, hogy Dzeko már az Arsenal elleni, január 5-i bajnoki mérkőzésen pályára léphessen. A Wolfsburg 30 milliót kapna azonnal, s további ötöt, amennyiben a City bejutna a Bajnokok Ligájába.
A Bild úgy tudja, ez az összeg a legmagasabb, melyet Bundesliga-játékosért valaha is kínáltak.
A német klub vezetői korábban 40 millió euróban állapították meg a támadó kivásárlási árát, egyúttal pedig kizárták, hogy januárban eladnák.