Emléktorna

Koman Vladimir Zalaszentgróton

A válogatott és a SAmpdoria középpályása a Pongor Zsolt-emléktornán vett részt

A 2009-ben autóbalesetben elhunyt NB II-es játékos, Pongor Zsolt emlékére rendeztek teremtornát Zalaszentgróton, amelyen Koman Vladimir is részt vett. A középpályás még gyerekkorában játszott együtt Pongor Zsolttal és a tornán részt vevő több focistával. A zalaihirlap.hu-nak nyilatkozott a közös múltról, a jelenről és a jövőjéről.

A tornát az elhunyt egykori csapattárs családjának megsegítése és egy síremlék felállítása érdekében rendezték. Koman mellett többek között Birtalan Botond, a REAC, Farkas Zoltán, a Kaposvár és Bajner Bálint, a Honvéd játékosa is pályára lépett.

"Bárcsak ne jött volna létre ez a mérkőzés! Ha már az élet úgy hozta, hogy Zsolt nem lehet közöttünk, annak örülünk, hogy megemlékezhetünk róla. A Lurkó FC-ben, majd a Haladásban is együtt fociztam vele. S azokkal a fiúkkal is, akik most szinte valamennyien itt vannak, ők is egykori csapattársaim voltak. Nagyon jó érzés, hogy velük lehetek" - nyilatkozta Koman Vladimir a zalaihirlap.hu-nak.

Koman Vladimir a Sampdoria-Debrecen EL-meccsen

A középpályás kiemelte, hogy a barátaival töltött idő fontos számára, és így az sem fontos, hogy most épp a Sampdoriában játszik, bárhonnan szívesen hazajönne a kedvükért. Meglepőnek, de megtisztelőnek nevezte edzője, Domenico Di Carlo gesztusát, aki a Debrecen elleni Európa Liga-mérkőzésre csapatkapitánynak nevezte ki. Elmondta, hogy arra koncentrál, hogy jól teljesítsen a klubcsapatában, amelynek vezetői elégedettek vele, és a 2012-ig szóló szerződése meghosszabbítását tervezik.

A válogatott kapcsán elmondta: "az az érzésem, hogy olyan társaság rázódott össze, amely hosszú idő után ismét képes lehet az előrelépésre, és a magyar nemzeti tizenegyet eljuttathatja oda, ahol a kontinens, illetve a világ legjobb futballistái mérik össze tudásukat a legjobbnak járó serlegért. Szeretném, ha én is ott lehetnék abban a csapatban, amelyik egy ilyen eseményen képviseli majd Magyarországot."