Vívás

Folyamatos a felkészülés a tőrözőknél és kardozóknál

  • MTI

Kamuti Jenő, a Magyar Vívószövetség (MVSZ) szakmai alelnöke a felkészülés folyamatosságának fontosságával magyarázta azt a döntést, melynek értelmében az új szövetségi kapitányok kinevezéséig két elismert edző koordinálja a válogatott keretek munkáját tőrben és kardban.

Az MVSZ szakmai bizottsága szerdán egyeztetett erről, majd Kamuti Solti Antalt és Somlai Bélát kérte fel erre a munkára. A vívószövetség elnöksége december közepén szeretett volna új kapitányokat választani, de végül úgy határozott, hogy - bár ezzel időt veszít, de - az alapszabályhoz tartja magát, és pályázatot ír ki. Ennek beadási határideje január 10., az új szakvezetőket a vezető testület 14-én választja ki.

Tőrben Solti Antal megbízottként irányította a válogatottat az év második felében Szekeres Pál minisztériumi szerepvállalása nyomán, kardban pedig Nébald György lemondott posztjáról a novemberi világbajnokság után. A párbajtőrözőknél Kulcsár Győző továbbra is élvezi az elnökség bizalmát. Kamuti azt kérte az érintettektől, hogy a két ünnep között se szüneteljenek az edzések.