Az egyik legfontosabb tanulság, hogy szinte minden szakvezető rájött arra, hogy a skandinávoknak igazuk van. Északon ugyanis már jó ideje úgy játsszák a kézilabdát, ahogy most a legtöbben próbálták, más kérdés, hogy az utánzás még nem megy tökéletesen. Továbbra is a norvégok csinálják a legjobban a gyors visszazárásokra, masszív hatosfalas védekezésre és gyors támadásokra épülő játékot. Viszont nagyon sokan megpróbálták átvenni tőlük a stílust. Szinte minden csapat iszonyatos sebességgel ért vissza a labdavesztések után, ezzel többnyire oda lettek az ellenfelek úgynevezett könnyű góljai, és mindenkinek felállt fal ellen kellett játszania. Akinek ez ment, jól teljesített, akinek nem, az rosszul.
Sajnos a magyar válogatott az utóbbiak közé tartozott. A védekezésünk többnyire rendben volt, nem engedtük, hogy lerohanjanak minket, amíg bírtuk erővel, jól zártunk, de támadásban vérszegények voltunk. Örömteli, hogy irányítóposzton hosszú évekig nem lesz gondunk. A világklasszis, de jelenleg sérült Görbicz Anita mellett már most szinte egyenrangú partner Szucsánszki Zita, és Kovacsics Anikó sincs sokkal lemaradva tőlük. A rutin meg az évek száma rendben fogja tartani ezt a pozíciót.
Emellett a kapusposztot kell még kiemelnünk, mint a csapatunk erősségét. Pálinger Katalin továbbra is világklasszis, Herr Orsolyának pedig nagyon jót tett, hogy klubszinten kilépett Pálinger árnyékából, elment Győrből a több játéklehetőség kedvéért. A megfelelő pillanatokban rengeteget tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez, nem nagyon találhatnánk jobb megoldást a válogatott második számú kapusának pozíciójára. Kezdőként viszont egyelőre nem alkalmaznánk, ezért reméljük, hogy Pálinger továbbra is vállalja a címeres mezben való szereplést. Fiatal még a visszavonuláshoz, és bár frusztráló lehet, hogy amíg a karrierrje elején rendre az aranyéremért küzdhetett, addig most bravúrnak számít(ana) egy elődöntő, de hátha lesz ez még jobb is!
És akkor nézzük azokat a posztokat, ahol nem állunk jól! A legrosszabb a helyzet az átlövők terén. Rájuk óriási szükség lenne a felállt fal elleni támadásoknál, hiszen nem várhatjuk, hogy a védők a gyorslábú irányítók minden testcselét megeszik, és állandóan a hatosról lőhetünk. Néha igenis fel kell menni 10-12 méterre a kaputól, és be kell zúdítani egy-egy bombát a felső sarokba. Ez többnyire hiányzott a mieinktől. Bulath Anita még csak-csak hozta magát (bár, ha lenne társa, azért több gólt várnánk), de a többiek elmaradtak a várakozásoktól.
Tomori Zsuzsannát osztják elegen a magyar kézilabdaéletben, de azt nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy aki fél perccel a kiállítása letelte előtt visszamegy a pályára, az (még) nem nemzetközi szintű játékos. Akkor sem, ha a szövetségi kapitány küldte. Koncentráció és alázat nélkül ez a játék nem megy, ha azok megvannak, akkor viszont nagy dolgokra képes egy sportoló.
Utólag nézve felesleges volt kivinni Tóth Tímeát. Mi örültünk, amikor jött a hír, hogy "félidőben" vállalja a játékot, mert úgy gondoltuk, erősebb, változatosabb lesz középen a játékunk. Nem gondoltuk, hogy egy teljesen formán kívüli átlövőt látunk majd a pályán. Persze nem meglepő, hogy a sérülése után nem volt azonnal a csúcson, csak akkor tényleg kár volt kiutaznia.
Sopronyi Anett egy-egy mérkőzésen villant néhányat, és látszik rajta, hogy valahol ott bujkál benne az a bizonyos plusz, amit mi várunk egy balkezes lövőtől, de csak ritkán jön ki. Mivel védekezésben még nem üti meg a mércét, csak akkor tudta a pályára küldeni Mátéfi Eszter, amikor a kispad felőli oldalon játszhatott, és le tudták cserélni. Márpedig a mai kézilabdában erre nincs idő.
A szélsőink teljesítménye szintén jelentősen visszaesett. Ebben egyrészt szerepe van annak, hogy az ellenfelek lekorlátozták a gyors indításokat, de egyébként is sokszor zavarodottnak, bizonytalannak tűntek. Lehet, hogy rosszul figyeltünk, de befutást szinte nem is láttunk - ez taktikai utasítás is lehetett -, és amikor helyzetbe kerültek, sokszor voltak pontatlanok.
Beállóban súlytalanok voltunk a komolyabb ellenfelekkel szemben. Sajnos ezen a poszton Kulcsár Anita halála óta ez a helyzet. Eltűnnek a játékosaink a darálóban, sem a zárásokban, sem a góllövésben nem jeleskednek. Esetleg egy-két kontrafaultot fújnak rájuk.
Azt pedig általánosságban ki kell mondanunk, hogy Herr Orsolya kivételével a cserejátékosaink messze lemaradtak a kezdők mögött, így természetesen tehermentesíteni sem tudták őket. És sokkal inkább ennek köszönhető, hogy Svédország ellen elfáradtunk az utolsó negyedórában, mint bármilyen kondicionális problémának.
Az értékelés mögött természetesen semmiféle személyeskedés nincs, és azt is elismerjük, hogy a legtöbb mérkőzésen hozták a minimumot a lányok: hajtottak. Inkább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy valami hibádzik a rendszerben. Valamiért nem működik úgy a képzés, mint máshol - főleg Skandináviában -, és nem születik minden évben olyan generáció, mint amilyennel tíz éve büszkélkedhettünk. Épp ezért talán meg kellene próbálnunk tanulni az előttünk járóktól. Mind az utánpótlás nevelése, mind a felnőttek menedzselése terén. Utóbbbiaknál különösen fontos lenne, hogy valódi ellenfelek ellen valódi meccseket játsszunk. Valószínűleg sokszor kapunk nagy pofonokat, de legalább szokjuk. Annak biztos, hogy nem sok értelme van, hogy Tunézia ellen villogunk a telefonos kupán.
Nem csak Magyarország szerepelt máshogy, mint ahogy vártuk. A legnagyobb negatív meglepetést Németország okozta. Mi magunk magabiztosan őket vártuk a C csoport első helyére, erre utolsók lettek. Ráadásul úgy, hogy még egy tisztes vereség is belefért volna nekik Ukrajna ellen a harmadik körben, de tízzel kaptak ki, és kiestek.
Ugyanebből a kvartettből a vártnál jobban Svédország és Hollandia teljesítettek. Mindkét csapat hatékonyan alkalmazta a már említett gyors visszazárásokra, határozott és egységes hatosfalra és erőteljes támadásokra épülő taktikát. Talán csak az egyéni képességekben maradtak el a legjobbak mögött. A svédek így is a döntőig, a hollandok a nyolcadik helyig jutottak. Ráadásul mindkét együttes legyőzte a mieinket is.
A nagy betlizők között Oroszországot kell még mindenképp megemlítenünk. Mivel azonban nagyjából félúton vagyunk két olimpia között, tartjuk azt a véleményünket, hogy Trefilov Londonra össze fogja rakni a csapatát. Sőt, talán már jövőre Brazíliában behúzzák az ötödik, sorozatban a negyedik vb-elsőségüket.
Nekünk arra a tornára még selejteznünk kell, és a lehető legnehezebb ellenfelet, Németországot kaptuk. Nehezen képzeljük el ugyanis, hogy a németek ne jönnének rá, hogy mi volt a mostani gyenge szereplésük oka, és ne lennének sokkal jobbak jövőre.
És akkor egy kis statisztika!
A román Neagu lett a gólkirálynő 53 találattal, mögötte a svéd Torstenson és a montenegrói Popovic végzett. Mindhárman átlövők, ez is mutatja, hogy továbbra is ez az egyik kulcsposzt a kézilabdában. Szucsánszki Zita hetedik helye nagyon jó teljesítmény, de rajta kívül csak Bulath Anita fért be az első negyvenbe a mieink közül, ráadásul feleannyi gólt sem lőtt, mint Neagu.
Gólpasszokban is ez a két játékosunk emelkedik ki, de ebben a mutatóban már jobban le vannak maradva a legjobbaktól. Ez talán arra utal, hogy esetleges, egyéni akciókra épült a támadójátékunk.
Bulath a büntetésekben is kitűnt, 5-5 sárga lapot és kétpercet szedett össze. Tomorit szintén ötször küldték a padra, de ő egy piroslapot is kapott Hollandia ellen, amikor belerúgott a szintén elég durva Lameinbe. Sajnos a büntetést érő szabálytalanságokban több magyar is "jeleskedett", a legjobbaktól ugyanakkor csak elvétve találunk játékost a top 40-ben. Nyilván az ő védekezésük valóban egységes volt, és lábbal szinte mindig le tudták követni az ellenfeleik mozgását, míg a mieink le-lemaradoztak, és csak hátulról szabálytalankodva tudták megállítani a támadókat.
A kapusok között Katrine Lunde Haraldsen volt a legjobb, 47%-os védési hatékonysággal, míg győri társa, Pálinger Katalin a 9. lett 39%-kal.
Végezetül nézzük a torna All Star csapatát:
kapus: Katrine Lunde Haraldsen (norvég)
balszélső: Mie Augustesen (dán)
balátlövő: Cristina Georgiana Neagu (román)
irányító: Gro Hammerseng (norvég)
beálló: Heidi Löke (norvég)
jobbátlövő: Nerea Pena (spanyol)
jobbszélső: Maibritt Kviesgaard (dán)
legjobb védőjátékos: Johanna Wieberg (svéd)
legértékesebb játékos: Linnea Torstenson (svéd)