Primera División

Di María nyerte meg a meccset a gyenge Realnak

Nem a szép futball mintapéldányát mutatták be a Bernabeuban

Kínkeserves győzelmet aratott a Real Madrid a Sevilla ellen a 16. forduló vasárnapi rangadóján a spanyol bajnokságban. A fővárosiak nagyon gyengén játszottak, a vendégek viszont nem is igazán akartak játszani, így megérdemeltnek mondható a hazai győzelem. Két piros lap, rengeteg sárga és kevés szépség volt a meccsen.

Az első félidőben nem sok érdekes történt. A Real Madrid leginkább szabadrúgásokból, a Sevilla szögletekből veszélyeztetett. Igazi helyzetek azonban nem voltak, inkább csak lehetőségek. A legizgalmasabb dolgok közvetlenül a szünet előtt történtek. A vendégek lapos szabadrúgását Casillas középre ütötte ki, de Pepe tisztázni tudott. A lefújás után már a pályán kívül zajlottak az események. Az edzői stábok között támadt vita, és a Real egyik alkalmazottja a saját kollégáját borította fel a játékoskijárónál. Végül mindenki megúszta az ügyet.

A második félidőben kicsit aktívabbak lettek a csapatok, de igazából mindkét együttes gyengén játszott. A Madrid ívelgetett, többnyire pontatlanul, a Sevilla pedig a védekezéssel törődött, egy-két esetleges helyzetből jutottak el a kapuig. Gól azért mindkét oldalon lehetett volna, Di María centikkel maradt le Özil beadásáról, Negredo pedig tiszta ziccerben lőtt fölé.

Di María az egész második félidőben csapata legaktívabbja volt, szimpatikus és unszimpatikus megoldásokban egyaránt. Az 59. percben egy tizenegyest próbált eljátszani, sárgát kapott érte. Négy perccel később Carvalho kapta meg kicsit talán szigorúan a második sárgáját, emberhátrányba került a Real.

Di María a Sevilla elleni gólja után

A Sevilla meglepő módon meg sem próbálta igazán kihasználni a létszámfölényt, így mindenképp megérdemelten kaptak gólt. Addig törték magukat a Blancók, míg egyszer Di María elé került a labda a balszélen, ő megforgatta a kifutó kapust, és éles szögből lőtt gólt. A védők mindezt szép vonalban állva nézték, egyiküknek sem jutott eszébe, hogy védje az üres kaput.

A folytatásban látottak még kevésbé emlékeztettek focira, mint az addigiak. Szaporodtak a tömegjelenetek, a szabálytalanságok és a színészkedések. Főleg a Real gyűjtögette a lapokat, de végül Dabonak is sikerült kiharcolnia magának egy közvetlen piros lapot a 91. percben.

A Blancók tehát nehézkesen, de begyűjtötték a három pontot, és kettővel állnak a Barcelona mögött. A Sevilla maradt a 11. helyen a Mallorca mögött.

Real Madrid - Sevilla 1-0 (0-0)
Gólszerző: Di Maria (77.)