Újpest

Az utolsó nyolc fordulóban sok gólt kaptunk - Mészöly

Az Újpest szakvezetője elismerte, csapata a szezon második felében sok hibát követett el védekezésben, ezért nem sikerült jó eredménnyel zárni az őszt.

UTEMészöly Géza, az Újpest szakvezetője korántsem lehetett elégedett az őszi szezon második felében mutatott teljesítménnyel. Az Újpest ugyanis 16 bajnoki forduló alatt 22 gólt kapott, de ebből 17-et az utolsó nyolc mérkőzésen.

„A modern futballban természetesen a támadószekciónak is ki kell vennie a részét a védekezésből, de ezzel együtt a hátvédeink – Balajcza Szabolccsal kiegészülve – kiemelkedően teljesítettek az első nyolc fordulóban. A Szokol, Vermes, Takács, Pollák védőnégyes szinte állandó volt az ősszel, jól működtek a tolódások és egymást is képesek voltak kisegíteni, ha a szituáció úgy hozta. Az egygólos vereségünk ellenére is kiemelném az MTK ellen mutatott védőjátékot, akkor ugyanis már támadás közben is sikerült úgy helyezkednünk, hogy az esetleges labdavesztésekre pillanatok alatt képesek voltunk jól reagálni” – nyilatkozta a szakember az Újpest hivatalos oldalán.

A vezetőedző szerint az egyéni hibák miatt nem sikerült jól a szezon befejezése az Újpestnek.

„Az utolsó nyolc fordulóban viszont sok gólt kaptunk, és a vereségek okai között szerepelt az is, hogy Pápán már a negyedik, Kecskeméten pedig a kilencedik percben hátrányba kerültünk, ezek a korán bekapott gólok alapvetően meghatározták a meccsek végkimenetelét. A hátsó alakzatból szerintem Balajcza Szabolcs mellett Vermes Krisztián nyújtotta ősszel a legjobb teljesítményt, de Pápán még ők ketten is hibáztak. Ebben az időszakban különösen a pontrúgások levédekezésénél voltunk dekoncentráltak, de ez nem kizárólag a hátvédek felelőssége. Az ősz második felében ugyanis a csapatvédekezésünk bomlott meg, ami kihatott az egyéni teljesítményekre is, ezáltal több egyéni hiba jött elő. Úgy érzem, a három mérkőzésen át tartó vereségsorozatunk után sikerült újra stabilizálnunk a védekezésünket, de az utolsó két fordulóban a Videoton és a Győr ellen az egyéni hibák ugyanúgy előjöttek – az előbb említett okból –, mint korábban, ezért sem sikerült eredményesebben befejeznünk az őszi szezont” – mondta Mészöly Géza.