Bajnokok Ligája

Kölcsönös udvariaskodás edzői részről - nyilatkozatok a sorsolás után

A Bajnokok Ligájában pénteken délután kisorsolták a nyolcaddöntők párosítását, a résztvevők egyelőre a szokásos tiszteletköröket rótták le az első nyilatkozatokban, de a Schalke BL-gólrekorder támadója, Raúl kifejezetten örül, hogy klubja a Valenciával került össze. Nyilatkozatok.

A Bayern a nyolcaddöntőben vághat vissza az Internek

Arsenal-Barcelona

Az előző szezonban a negyeddöntőben, a mostaniban a nyolcaddöntőben sorsolták össze a Barcelonát és az Arsenalt, 2006-ban pedig finálét vívtak egymással, a Barca kispadján akkor még Frank Rijkaard ült, de Arsene Wenger már az 1999-2000-es kiírás csoportkörében is találkozott a spanyolokkal, a francia szakembernek tehát bőven van tapasztalata az ellenfélről. Idén tavasszal a londoni 2-2-es döntetlen után a katalánok 4-1-re lemosták a pályáról az Ágyúsokat, Messi mesternégyesével. A kellemetlen emlék(ek) ellenére Arsene Wenger várja a februári találkozót, nem ijedt meg a sorsolást követően.

"Nehéz, de nem lehetetlen a továbbjutás a Barcelona ellen, de a többi ellenfél ellen sem lenne könnyű. Nálunk van a hazai pálya előnye, készen állunk arra, hogy felvegyük a versenyt a katalánok ellen, ki akarjuk ejteni őket."

"A Barcelona a Bajnokok Ligája abszulút favoritja, rendkívül népszerű csapat. De mi is jobbak vagyunk, mint tavaly ilyenkor, sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, és a nyolcaddöntő a lehető legjobb alkalom lesz arra,hogy ezt bebizonyítsuk. Magáról a játékról, a stratégiáról még korai beszélni, önbizalmunkat addig is a hazai sikerekkel növelhetjük."

Josep Guardiola, a katalánok trénere:
"Kitűnő játékosok futballoznak az Arsenalban, mint például Nasri, Fabregas vagy Samah. Lehet, hogy nem nyertek trófeát az elmúlt években, de mindig ott voltak a legjobbak között. Az előző szezonhoz hasonlóan nagyon különleges párharcnak nézünk elébe."

Valencia-Schalke

Raúl González három BL-elsőséget ünnepelhetett a Real Madriddal, az idei szezonban már a Schalkéval próbál maradandót alkotni az elsőszámú európai kupasorozatban, ehhez először a Valencia elleni nyolcaddöntőn kellene túljutniuk a királykékeknek. A csatár a 2000-es fináléről is szép emlékeket őriz, a 3-0-ás madridi sikerből egy góllal vette ki a részét.

"Nem lesz könnyű párharc, de én személy szerint nagyon várom, szép emlékeim vannak a Valencia elleni találkozóimról. Az sem mellékes, hogy spanyol földön játszunk, klubtársaimmal, José Manuel Juradóval és Sergio Escuderóval hazánkban lépünk majd pályára. Öröm lesz Spanyolországban szerepelni."

Olympique Marseille-Manchester United

Sir Alex Ferguson nem lepődött meg a sorsoláson, fantasztikus hangulatra számít a Marseille-i odavágón, az 1999-2000-es kiírás első csoportkörében már mérkőzött egymással a két alakulat.
"Szurkolói részről óriási támogatással bír a Marseille,minden bizonnyal felejthetetlen légkört teremtenek hazai pályán, nehéz dolgunk lesz ellenük. Didier Deschamps kitűnű csapatot rakott ösze."

AS Roma-Sahtar Donyeck

Claudio Ranieri, az olaszok vezetőedzője:
"Mircea Lucescu mindig ütőképes, erős gárdát rakott össze eddigi állomáshelyein, most sincs ez másképp. Ráadásul az olasz focit is kívülről fújja, hiszen nálunk is dolgozott. A Sahtar első osztályú csapat, remek labdarúgókkal."

FC Köbenhavn-Chelsea

A dán csapat hazai BL-mérlege eddig hibátlan, ennek folytatásában bízik Stale Stolbakken vezetőedző.
"Egy nagy múltú elitklub ellen játszunk, amit nagyon várunk. Még senki sem nyert ellenünk hazai pályán, pedig már járt nálunk a Manchester United és a Barcelona is, ezt a jó sorozatot folytatnánk a Chelsea ellen is."

Carlo Ancelotti, a londoniak menedzsere:
"Hármas célkitűzésünk van az idényre vonatkozóan: A Premier League és a FA Kupa mellett a Bajnokok Ligájában is jól akarunk szerepelni. Nyerni akarunk."

AC Milan-Tottenham Hotspurs
Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere:
"A Milan hétszer nyerte el a BL-trófeét, ez egy fantasztikus rekord. Vezetik a Serie A-t, és emellett ők a legnépszerűbb csapat Olaszországban. Már alig várom, hogy pályára lépjünk ellenük, fantasztikus párharc lesz."

"Szerintem a Milan a legjobb csapat a világon, és most ezt a játékot a White Hart Lane-en is élvezhetik az emberek."

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője:
"Láttuk, hogy milyen teljesítménynel rukkolt elő a Tottenham az Inter ellen a csoportkörben. Nagyon veszélyesek, különösen hazai pályán, legjobb formákat kell hoznunk ellenük."

Internazionale-Bayern München
Thomas Müller, a Bayern München középpályása:
"A második mérkőzés Münchenben lesz, és ez minket juttat előnyhöz. Nagyon bízom a továbbjutásban."

Louis van Gaal, a bajorok vezetőedzője:
"Semmi problémám sincs azzal, hogy már a nyolcaddöntőben megismétlődik a tavalyi finálé. Szinte az összes akkori játékos pályára lép most is, itt az alkalom, hogy visszavágjunk a májusi vereségért."

Olympique Lyon-Real Madrid
Iker Casillas
, a Real Madrid kapusa és csapatkapitánya:
"Természetesen várjuk a Lyon elleni párharcot, hiszen tavaly ők ütöttek ki minket, de ez nem azt jelenti, hogy csak a bosszúra készülünk. Sokkal jobb formában vagyunk mint tavaly, de ellenfelünk is rendkívül veszélyes."

Jean-Michel Aulas, az Olympique Lyon elnöke:
"Ez a Real már nem ugyanaz, mint tavaly, és talán bosszúra is készülnek a történtek miatt. Felkészülten várjuk őket, mindent megteszünk a siker érdekében. Még mindig rengeteg lehetőség van a csapatunkban."