Serie A

Megint Adriano kapta az Arany Kuka-díjat

  • MTI

Adrianóé, az AS Roma nyári igazolásáé lett idén az úgynevezett Arany Kuka-díj, amelyet az a játékos kap meg minden évben, aki a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja az olasz bajnokságban.

A brazil támadó harmadik alkalommal kapta meg a Rai Radio 2 díját. A rádióállomás hallgatói 2006-ban és 2007-ben - még az Internazionale játékosaként - is őt látták a bajnokság legrosszabbjának.
A 28 éves csatártól sokat várt a fővárosi együttes, ám ő a szezon elején nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, az utóbbi hetekben pedig már pályára sem lépett.
A szavazáson a Juventus csatára, Amauri lett a második, az AC Milan brazil világbajnoka, Ronaldinho pedig a harmadik.
Tavaly szintén egy brazil, a Juventus középpályása, Felipe Melo lett a díjazott.