NBA

George Karl - 1000 győzelem

Kikapott a Lakers, hetes győzelmi sorozatban a Heat

Történelmi, 1000. győzelmét szerezte meg pénteken este George Karl, a Denver Nuggets vezetőedzője. A Toronto asszisztált az ünnepléshez, csakúgy, mint a 900. diadalnál. A Lakers a legkevesebb pontját szerezte a szezonzban, nem csoda, hogy kikapott. A Miami Heat belendült, sorozatban hét győzelemnél tartanak Jamesék.

George Karl, a Denver Nuggets vezetőedzőjeA Toronto Raptors 2008 után ismét megünnepeltette George Karlt. A Denver vezetőedzője akkor a kilencszázadik, most az ezredik győzelmét ünnepelte ellenük. Karlnak a Nuggets az ötödik klubja, bajnoki címet sosem tudott szerezni, a legnagyobb sikere a Seattle-lel elért nagydöntő volt, ahol a Bullstól kaptak ki.

Péntek este a padról beszálló Harrington valamint Nene és Billups voltak a csapat vezérei. Az irányító mezőnyből ugyan nem dobott túl pontosan, a vonalról azonban jó százalékot produkált. Kis különbséggel nyerték mindhármat az első három negyedből, így az is belefért, hogy a negyediket elveszítették.

Úgy tűnik, a Miami Heat végképp összeállt. Sorozatban a hetedik győzelmüket szerezték, és a második helyen állnak Keleten a Boston mögött. A Golden State-et 22 ponttal verték, Wade és James voltak a legjobb dobók a csapatból. Utóbbi irányítóerényeket is csillogtatott, kilenc gólpasszt adott a társaknak. A Warriorsnak nem sok esélye volt, ami nem is csoda, ha azt nézzük, hogy egyedül Ellis jutott 20 pontig, és mindössze 37,3%-os összesített dobómutatót produkáltak.

A Chicago Bulls négy éve nem tudott nyerni a Los Angeles Lakers ellen, most megszakították a sorozatot. Az első negyedet még Bryanték nyerték 10 ponttal, de félidőre fordított a Bulls, és már nem is adták át a vezetést. Valószínűleg ezen a második negyeden múlott a meccs, hisz a Lakers csak 10 pontot tudott szerezni. Egyébként is a Chicago védekezését kell kiemelnünk, mivel a péntek esti 84-nél eddig mindig többet szerzett a Los Angeles ebben az idényben.

A New York a Washingtont győzte le, ezzel már ők is hétmeccses győzelmi sorozatnál tartanak, ráadásul Amare Stoudemire mind a hét találkozón 30 pont fölé jutott. Ilyesmit utoljára Willie Nauls produkált a klub színeiben - a hatvanas években.

A szezon előtt nagypapák gyülekezeteként számon tartott San Antonio csak nem akarja megadni magát. Ezúttal az Atlantát verték, így már 19 győzelmet értek el, és csak háromszor kaptak ki. Természetesen ők a liga jelenlegi legjobbjai.