Serie A

Leonardo válthatja Benitezt az Inter kispadján

A milánói csapat jelenlegi edzője, Rafa Benitez nem izgul a jövője miatt.

InterAz Inter elnökének, Massimo Morattinak kezd elfogyni a türelme, ami nem sok jót jelent Rafa Benitez számára. A címvédő Inter mindössze hatodik helyen áll az olasz bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is megalázó vereségeket szenvedett el. Moratti látva a csapat hanyatlását nem fog sokáig várni az edzőcserével. Hétfőn a klub elnöke elmondta, hogy nem akar kínos eredményt átélni a Werder Bremen elleni BL-mérkőzésen, 24 óra múlva azonban csapata 3-0-s vereséget szenvedett. Az FCinter1908.it értesülései szerint Moratti felvette a kapcsolatot Leonardóval, aki a tavalyi szezonban még a rivális Milan kispadján ült. A honlap úgy tudja Moratti felajánlotta a brazil trénernek az Inter vezetőedzői posztját, és hosszú távon számítana a szakemberre. Eközben Benitez a találgatásokra válaszolva kijelentette, jövőjét nem fogja befolyásolni a hamarosan kezdődő klubvilágbajnokság eredménye.