Forma-1

Horner: Webber ne biciklizzen

  • MTI

Webber önéletrajzi könyvében vallotta be, hogy az idény utolsó négy futamán törött vállal ült a volán mögé.

F1Christian Horner csapatfőnök a londoni Daily Telegraph napilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, csalódottak, hogy versenyzőjük egy szóval sem említette sérülését.

A 34 éves ausztrál a most megjelenő "Up front" (Az élvonalban) című könyvében írt arról, hogy a szezon utolsó négy futamát törött vállal teljesítette. Webbernek két éven belül ez volt a második biciklis balesete, az elsőben - 2008 végén - a lába tört el.

"A versenyzőinknek kötelességük egészségesnek lenni - mondta Horner. - Úgy tűnik, Mark gondban van a kerékpározással, ezért távol kellene magát tartania ettől a mozgásformától."

Az ausztrál pilóta az utolsó futamig harcban volt az egyéni világbajnoki címért, amelyet végül csapattársa, a német Sebastian Vettel nyert meg. Webber a baleset idején 11 pontos előnnyel még az élen állt a pontversenyben."Nem hiszem, hogy a sérülés komolyan befolyásolta a teljesítményét, mégis jobb lett volna, ha tudunk erről" - tette hozzá Horner.