Kézilabda Eb

Az első feladat teljesítve - magabiztosan győztük le Szlovéniát

A magyar válogatott nagyon fontos győzelmet aratott a kézilabda Európa-bajnokság nyitófordulójában. A Szlovénia ellen 28-19-re megnyert találkozóval már biztosnak tűnik a részvételünk a középdöntőben, így koncentrálhatunk a további feladatokra. A találkozón végig előnyben voltunk, nagyrészt 6-7 góllal vezettünk.

Szucsánszki küzd a magyar-szlovén kézilabda EB-meccsen

Az első percekben a védekezés dominált mindkét oldalon, és mi kezdtük előbb a góllövést. Később már nem is adtuk át a vezetést ellenfelünknek, de néhány kiállítás miatt kicsit nehezen léptünk el Szlovéniától. Eleinte főleg Szucsánszki és Bulath villogott, majd szép lassan a szélsőink és beállóink is egyre többször találtak be.

Lépésről lépésre építettünk fel öt, majd hét gólos előnyt. Pálinger Katalin remekül védett, elsősorban győri csapattársa, Ana Gros lövéseit olvasta remekül. A fiatal átlövő egyébként nem igazolta a félelmünket, messze nem tudta hozni az ETO-ban látott teljesítményét. Egyszer sem talált be, csak néhány gólpasszt adott társainak. Nem is meglepő, hogy edzője a második félidőben dühösen ültette le a pad végére.

A szünetben egyébként 16-10 volt az állás, majd fordulás után nyolccal is vezettünk, de kisebb rövidzárlat következett. Ez alatt a szlovénok négy gólra tudtak felzárkózni, de később visszaállt a rend. Tomori, Szamoránsky és Vérten is több gólt lőtt, de cserejátékosaink is szinte mind betaláltak.

Kisebb hibákat talán a védekezésben láthattunk. A beállót nem igazán tudtuk kizárni a játékból, Ursa Oven sokszor betalált ebből a pozícióból.

Végül egyáltalán nem volt kérdés, hogy ki nyeri a mérkőzést, 28-19-es győzelmet arattunk. Ezzel szinte biztosan eldőlt, hogy továbbjutunk, Szlovénia sem Franciaországot sem Norvégiát nem fogja ilyen különbséggel legyőzni.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitányt bosszantották kicsit a támadásban elkövetett hibák, pontatlanságok. Örült a valószínűleg továbbjutást jelentő győzelemnek, de a franciák elleni holnapi mérkőzésre sem feltartott kézzel akar kiállni.

Magyarország - Szlovénia 28-19 (16-10)