Tenisz

Már kapható a belgrádi hősökről készült bélyeg

  • MTI
Címkék:

Már a franciák felett aratott Davis Kupa-diadalt követő napon, hétfőn új bélyegeket bocsátott ki a teniszbajnokok képmásával a szerb posta.

A Novak Djokovicsot, Viktor Troickit, Janko Tipsarevicet és Nenad Zimonjicot ábrázoló bélyegek rekordidő alatt készültek el, és hétfőtől már kaphatók is. A 38 ezer példányra a következő felirat került: "Szerbia 2010-ben világbajnok Davis Kupa-válogatottja".

Szerbia először nyerte meg a DK-t, a múlt péntektől vasárnapig tartó, belgrádi döntőben a házigazdák 1-2-ről fordítva 3-2-re győztek a franciák ellen. A győzelem után máris a szerb tenisz jövőbeni lehetőségeiről beszélnek déli szomszédunknál, erre enged következtetni a szerb szövetség elnökének nyilatkozata, amelyből német újságok idéztek hétfőn. Slobodan "Bobo" Zivojinovic - egykor maga is élvonalbeli játékos, párosban számos diadal részese a német Boris Becker oldalán - az örömmámorban úszó belgrádi arénában vázolta a jövőre vonatkozó elképzeléseket.

Terve szerint a szerb fővárosban 2012-ig nemzeti teniszközpontot hoznak létre hat salakos és négy kemény borítású pályával. A centrumot edzőcsarnok, szálloda és bentlakásos kollégium egészítené ki; utóbbiban a legfiatalabb tehetségek nyernének elhelyezést. Mint a Die Welt írta, a szerb teniszezők többnyire azért szivárogtak el már zsenge korukban külföldre - zömmel az Egyesült Államokba -, mert odahaza meglehetősen mostohák az edzéslehetőségek. Télen pedig gyakorlatilag nincs lehetőség folyamatos játékra. E téren ígért gyökeres javulást a teniszszövetség elnöke, hangoztatva, hogy a szerb tenisz "nagy jövő előtt áll, sorozatban fogjuk szállítani a bajnokokat".

Bajnokok és bajnokaspiránsok terén már ma sem áll rosszul Szerbia, ráadásul a Davis Kupa megnyerése a négy éve önálló fiatal szerb állam első világraszóló sportsikerének számít. Ebben oroszlánrésze van Nikola "Niki" Pilicnek, aki három éve tanácsadóként segíti a szerb teniszválogatottat. A 71 éves horvát szakember a vasárnapi belgrádi sikerrel már a harmadik nemzetet segítette a Davis Kupa elnyeréséhez. 1988-ban, 1989-ben és 1993-ban a németekkel, 2005-ben pedig szülőhazája, Horvátország csapatával hódította el a becses kupát.